Mikola: vegyék le a napirendről a több-biztosítós rendszert
Közzétéve: 2007. 05. 05. 12:31 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2007. 05. 05. 12:31 -
• 1 perc olvasás
Mikola István, a Fidesz szakpolitikusa szombati sajtótájékoztatóján azt javasolta a kormánypártoknak, hogy a hétvégi lovasberényi megbeszélésen ne a több-biztosítós rendszer bevezetésével, hanem inkább az egészségügyben kialakult káosz kezelésével foglakozzanak.
![]() |
Az Orbán-kormány egészségügyi minisztere ehelyett azt ajánlotta, hogy a kormánypártok foglalkozzanak inkább az egészségügyben kialakult káosz kezelésével, és azonnali hatállyal töröljék el a teljesítmény volumenkorlátot a finanszírozásban. A politikus emellett azt javasolta, hogy a lovasberényi találkozón foglalkozzanak a háziorvosi és a járóbeteg szakellátás és a sürgősségi ellátás fejlesztésével, a kórházstruktúra újragondolásával, valamint a lipótmezei pszichiátriai intézet, Schöpf-Merei kórház és svábhegyi gyerekklinika bezárásának megfontolásával, illetve a népegészségügyi program újraélesztésével.
Kérdésre válaszolva azt mondta: úgy látja, hogy az SZDSZ magára maradt a több-biztosítós modell bevezetésével. Mikola István szerint a profitorientált magánbiztosítók megjelenésével "szociális tragédia" történne, szegény és gazdag ellátásra tagolódna a rendszer, és emelnék a járulékot is. Felhívta a figyelmet arra, hogy Bokros Lajos - aki a hírek szerint szintén ott lesz a Lovasberényben - már arról nyilatkozott: a nyugdíjasoknak is kell majd járulékot fizetni.
Szerinte a világ nem a több-biztosítós rendszerek felé, hanem az állami felelősséggel működő társadalombiztosítás irányába halad. Úgy vélte, hogy például Csehország és Szlovákia is "visszaaraszol" a több-biztosítós rendszerből, illetve már az USA több államában is ezt teszik.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek