MOK: a köztestület nem egy párt fióktagozata
Közzétéve: 2007. 10. 27. 16:30 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2007. 10. 27. 16:30 -
• 2 perc olvasás
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) önálló szakmai szervezet, és nem kötődőik egyik politikai párthoz sem.

Ezt Gyenes Géza, a kamara titkára jelentette ki szombaton, budapesti sajtótájékoztatóján. Az egészségügyi miniszter fenntartja azon véleményét, hogy különös az egybeesés a Fidesz és a MOK egészségbiztosításra vonatkozó koncepciója között.
A vezető annak kapcsán tette kijelentését, hogy pénteken Horváth Ágnes egészségügyi miniszter a kamarát a Fidesz "orvostagozataként" aposztrofálta annak kapcsán, hogy a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal - amelyben tag a nagyobbik ellenzéki párt és a MOK is - elkészítette az egészségbiztosításról szóló koncepcióját.
Önálló szakmai szervezetként a kamarának nincs szüksége pártsegítségre ahhoz, hogy szakmai dokumentumokat dolgozzon ki - jegyezte meg a köztestületi vezető. Gyenes Géza hozzátette: annyi a hasonlóság a kamara és a Fidesz véleményében az egészségbiztosítás kapcsán, hogy mindkét szervezet elutasítja az üzleti biztosítók megjelenését a rendszerben. Hozzátette azt is, a kamara nem ismeri a Fidesz egészségbiztosításról szóló koncepcióját.
A MOK vezetése visszautasítja, hogy a kamarát hírbe hozták egy párt kiszolgálójaként - tette hozzá Gyenes Géza.
Az egészségügyi miniszter fenntartja azon véleményét, hogy különös az egybeesés a Fidesz és a MOK egészségbiztosításra vonatkozó koncepciója között. Mint a tárca sajtóosztálya MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében írja: az egy biztosítóra épülő állami rendszereknek is rendkívül sok fajtája van, "nehéz a vak véletlennek betudni", hogy a Fidesz és a Magyar Orvosi Kamara vezetése ezen lehetőségek közül éppen ugyanazt a felépítést támogatja.
A közleményben megjegyzik: a héten mind a Fidesz, mind a Magyar Orvosi Kamara vezetése kifejtette, milyen módon változtatnák meg az egészségbiztosítási rendszert; mind a két "változat" a parlament hatáskörébe rendelné a társadalombiztosítás felügyeletét.
"Az egybeesés furcsaságánál azonban nagyobb baj az, hogy a javaslat semmit nem oldana meg az egészségügy problémái közül. A parlamenti felügyelettől az egészségügy nem lenne hatékonyabb, jobb minőségű és igazságosabb. Még a Fidesz és a Magyar Orvosi Kamara által követelt cél, a politikamentesség sem valósulna meg, hiszen az csak akkor érhető el, ha az egészségbiztosításban új, a politikától valóban független szereplők jelennek meg. Ezek pedig csak magánszereplők lehetnek, hiszen nemcsak a Kormányban, hanem a Parlamentben is pártpolitikusok ülnek, ugyanazok, akiknek a Kormány is felelősséggel tartozik" - olvasható az Egészségügyi Minisztérium közleményében.
A tárca közlése szerint a miniszter fenntartja azt az állítását is, hogy a Fidesz és a Magyar Orvosi Kamara vezetése rendületlenül védi a szocialista rendszer örökségét a magyar egészségügyben annak ellenére, hogy a volt szocialista országokban mindenhol elindultak a reformok.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek