Művi meddővé tétel 26 éves kortól

Közzétéve: 2006. 06. 20. 08:21 -

• 1 perc olvasás

Családitervezési célból 26 éves kortól tenné lehetővé egy készülő jogszabály a művi meddővé tételt.

Magyar Nemzet

A döntéshozatal azért sürgős, mert mint ismeretes, az Alkotmánybíróság az emberek önrendelkezési jogának sérelmére hivatkozva, június 30-i hatállyal megsemmisítette a korábbi szabályozást. Annak értelmében csak a 35 éven felüli vagy a három vér szerinti gyermek szüleinek tette lehetővé családtervezési céllal (nem orvosi indokból) a beavatkozást.
Ha időben nem születik meg a jogszabály, valamennyi 18 éven felüli személy kérheti a műtétet.

Számos szervezet, testület, orvosszakmai szövetség és egyház tiltakozott az utóbbi hetekben a sterilizáció szabaddá válása ellen. A legutóbbi demonstrációt éppen tegnap, a Parlament épülete előtt tartották a Magyarok Világszövetsége szervezésében.


A művi meddővé tétel engedélyezése ellen Szili Katalin házelnöknek címzett petíciót adtak át a nagygyűlés résztvevői nevében - tudósít a Népszabadság is. A petíciót Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke vette át. A tüntetők a dokumentumban arra kérik az Országgyűlést, hogy még július 1-je előtt helyezze hatályon kívül az egészségügyi törvénynek a művi meddővé tétellel foglalkozó paragrafusát. Azt is kérik, hogy ezt követően a parlament haladéktalanul vegye tárgysorozatába a kérdés teljes körű törvényi rendezését.


Ezzel ellentétben Csernus Eszter, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) ügyvivője, betegjogi programvezetője a lapnak elmondta, felnőtt, cselekvőképes emberek önrendelkezési jogát indokolatlan lenne korlátozni. A magyar jog feltételezi, hogy 18 éves kortól honfitársaink képesek felelős döntéseket hozni. Mivel a sterilizáció visszafordíthatatlan elhatározásnak tekinthető, fontosnak tartjuk hangsúlyozni a megfelelő tájékoztatás szükségességét, és azt, hogy szükség van gondolkodási idő beiktatására.

Kövess minket!

meddőség - lombikbébi kezelés - mesterséges megtermékenyítés művi meddővététel
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek