Nem lesz vasutassztrájk
Közzétéve: 2007. 02. 01. 18:37 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2007. 02. 01. 18:37 -
• 1 perc olvasás
Felfüggesztették a vasutasok a péntekre hirdetett figyelmeztető sztrájkjukat.
![]() |
A nap folyamán a tárgyalások ütemezéséről állapodtak meg a szakszervezetekkel mondta el Horváth Ágnes, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára, a többiről legkésőbb február 25-én éjfélig kell megállapodniuk.
A vasutasok vállalták, hogy eddig az időpontig felfüggesztik a sztrájkot - tette hozzá. Elmondta azt is, a kormány vállalja, hogy eddig az időpontig nem tesz olyan lépést, amely a MÁV-kórházak sorsát érdemben befolyásolja.
Simon Dezső, a Vasutasok Szakszervezetének elnöke eredményesnek minősítette a csütörtöki tárgyalást. Mint mondta, a munkabeszüntetés felfüggesztése azt jelenti, hogy a sztrájkkészültség február 25-ig fennmarad.
MInt az köztudott, az érdekképviseletek azért tiltakoznak, mert a szakminiszter tervei szerint a budai MÁV-kórház megszűnik, a szolnokit rehabilitációs és ápolási intézménnyé alakítják át, a budapesti pedig beolvad más intézménybe. A Vasutasok Szakszervezetének elnöke, Simon Dezső szerint az átalakítás sérti a vasutasok szerzett jogait.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese szerint kérdés, szerzett jognak tekinthető-e, ha valaki hozzászokott egy egészségügyi intézményhez. Takács Albert úgy látja, azt kell vizsgálni, hogy az átszervezés után nehezebben jutnak-e egészségügyi ellátáshoz a MÁV dolgozók, vagy sem - idézi az Inforádió.
A Független Hírügynökség korábban jelentette: két javaslattal is előállt a kormány a MÁV-kórházakkal kapcsolatban a vasutas szakszervezetekkel tartott egyeztetésen, amit Horváth Ágnes az Egészségügyi Minisztérium államtitkára vezetett és amin képviseltette magát a gazdasági és munkaügyi tárca is, illetve az öt reprezentatív vasutas szakszervezet.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek