Nemzetközileg elismert kiválósági központ a cél

Közzétéve: 2020. 01. 24. 15:07 -

• 2 perc olvasás

Nemzetközi partnerségben létesül a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ Szegeden.

Az Európai Molekuláris Biológiai Laboratóriummal (EMBL) való sikeres együttműködés hozzájárulhat ahhoz, hogy növeljük a hazai orvos- és egészségtudományi kutatás és innováció nemzetközi versenyképességét - nyilatkozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az MTI-nek, Edit Hearddel, az EMBL főigazgatójával folytatott pénteki németországi megbeszélését követően.

A tárcavezető elmondta, egyeztetésük egyik fő témája a Horizont 2020 keretprogram Teaming alprogramjából finanszírozott HCEMM projekt volt, amelyben a HCEMM Nonprofit Kft. koordinálásával a Szegedi Tudományegyetem, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont, a Semmelweis Egyetem és az EMBL működnek együtt egy szegedi kiválósági központ létrehozásában a molekuláris biológia területén.

Palkovics László kifejtette: a projekt költségvetése közel 52 millió euró, melyből mintegy 15 millió eurót a Horizont 2020 uniós keretprogram támogat, amit az európai strukturális és beruházási alapok, az NKFI Alap és a résztvevő magyar partnerek önrésze egészít ki. A cél egy olyan nemzetközileg elismert kiválósági központ működésének elindítása Szegeden, amely a molekuláris medicinával, ezen belül is különösen az idősebbeket érintő érrendszeri, gyulladásos és rákos betegségek gyógyításával foglalkozó kutatásokat végez. A projekt a tervek szerint jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy az EMBL bevett gyakorlatát átvevő, szigorú kiválasztási rendszer révén nemzetközi szinten is eredményes és versenyképes kutatócsoportok kezdjék meg működésüket Szegeden és Budapesten.

A miniszter hozzátette: Magyarország 2017-ben csatlakozott az EMBL-hez teljes jogú tagként annak érdekében, hogy a magyar kutatók világszínvonalú infrastruktúrához, képzési és kutatási ösztöndíjakhoz férjenek hozzá, és így részt vállalhassanak a világ vezető élettudományi kutatásaiban. A hazai szervezetek jelenleg a Horizont 2020 program keretében 20 projektben működnek együtt a nemzetközi szervezettel elsősorban a kutatási infrastruktúra és az egészségügy területén, amelyekhez közel 20 millió euró támogatást nyertek el.

Palkovics László Edit Heard főigazgatóval a magyar tagság további lehetőségeiről, kiemelten az uniós keretprogramban való együttműködések elmélyítéséről is egyeztetett, majd találkozott Barabás Orsolyával, az EMBL egyik kutatási csoportjának vezetőjével.

Kövess minket!

Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek