Nobel-díj: Hosszú és hiábavaló is lehet a várakozás

Akár évtizedeket is várhatnak a kutatók az elismerésre.

Hosszú és hiábavaló is lehet a várakozás a Nobel-díjra a tudományos kategóriákban: volt, aki évtizedek múltán kapta a rangos elismerést, amelyről az illetékes bizottságok igencsak megfontoltan határoznak, nehogy kockán forogjon jó hírük és utóbb megbánni kényszerüljenek döntésüket. Erre is volt már példa.

A felfedezéstől a Nobel-díjig akár több mint ötven év is eltelhet - magyarázta Lars Bring, a fizikai bizottság elnöke. Ez történt az orosz Vitalij Ginzburg esetében is. Az orosz tudóst 2003-ban díjazták a szupravezetés terén végzett úttörő kutatásaiért, amelyekben az 1950-es években ért el mérföldkőnek számító eredményeket. A fehér törpékről szóló felfedezései után fél évszázaddal kapta meg a fizikai Nobel-díjat az indiai Szubrahmanjan Csandrasekhár is. Raymond Davis 88 éves volt, amikor Nobel-díjat kapott az asztrofizika terén elért eredményeiért.
Pedig Alfred Nobel végrendeletében azt írta, hogy az elismerést azoknak kell megkapniuk, akik az előző évben a legnagyobb hasznára voltak az emberiségnek munkájukkal. Az azonban, hogy a díjra néhány vagy sok-sok évet kell várni, nem új keletű: már Conrad Röntgen is úgy vette át az első fizikai Nobel-díjat, hogy akkor már hét év telt el a róla elnevezett sugarak felfedezése óta.
Vannak azonban ellenpéldák is. Két kínai származású amerikai kutató, Jang Csen-ning és Li Cseng-tao 1956-ban fedezte fel, hogy az elemi részecskék közötti gyenge kölcsönhatás nem rendelkezik paritásszimmetriával. A Nobel-díjat már a következő évben megkapták.

"A várakozás átlagos tartama húsz év - jegyezte meg Sven Lidin, a kémiai bizottság elnöke. - A tudomány nagyon konzervatív játék, és időbe telik, mire teljesen megismerik egy új felfedezés jelentőségét. Van egyfajta inkubátoridő, mielőtt a tudományos közösség megérti, hogy valamely eredmény igazán jelentős".
A döntéshozatal tehát nagyon megfontolt, legfőképp azért, hogy a bizottságoknak semmit se kelljen megbánniuk. A díj történetében ugyanis erre is volt példa. Antonio Egas Moniz portugál neurológus 1949-ben Nobel-díjat kapott egy pszichikai betegek gyógyítását célzó beavatkozás kifejlesztéséért, amelyről később kiderült, hogy alkalmanként a személyiség drasztikus változását idézte elő. Grib Fibiger dán patológust egy rákkeltő parazita azonosításáért tüntették ki. A "felfedezés" később teljesen tévesnek bizonyult.

"Az évek során óvatosabbá váltunk - fejtette ki Lars Brink. - A díjat nem kaphatja meg olyan elméleti felfedezés, amelyet nem bizonyítottak". Ez az oka annak is, hogy a híres asztrofizikusnak, Stephen Hawkingnak még nincs ott a Nobel-díj a polcán. "Elméleti síkon voltak nagyon fontos felfedezései, amelyekről úgy véljük, hogy rendre helytállóak, de teljesen biztosnak kell lennünk abban, hogy valóban igazak. Hawking tételei azonban - egyebek mellett az az elmélet, hogy a fekete lyukak bizonyos körülmények között energiát veszítenek - különösen nehezen bizonyíthatók. Szerencsétlen helyzet, de nem tehetünk ellene semmit" - sajnálkozott Lars Brink.

A tudományos Nobel-díjakra - amelyeket idén október 7-én, 8-án és 9-én osztanak ki - általában 300-400 kutatót jelölnek. Sok nagy felfedezés soha nem kapta meg a díjat, amelynek elnyeréséhez Sven Lidin szerint egy kevés szerencse is kell. Rettenetesen peches volt például Vilhelm Bjerknes norvég meteorológus, akit több mint ötvenszer jelöltek, de sohasem kapta meg a legrangosabb tudományos díjat. Így járt Friedrich Paschen német fizikus is. Különösen szomorú Ralph Steinman esete. A kanadai immunkutató három nappal azelőtt hunyt el, hogy 2011-ben neki ítélték oda az orvosi-élettani Nobelt. A bizottság csak a bejelentést követően értesült Steinman haláláról, így ötven év után ismét posztumusz adtak át egy Nobel-díjat. A kitüntetést csak élők kaphatják meg Alfred Nobel végakarata szerint.