Őszre lesz új művi meddővé tétel szabályozás

Közzétéve: 2006. 07. 21. 08:01 -

• 1 perc olvasás

Az egyéni élethelyzet mérlegelése, átfogó tájékoztatás és elegendő idő a megfontoláshoz – ezt várják a kormánypártok és a civil szervezetek a művi meddővé tétel szabályozásától.

Takács Albert Kovács József

Papp Zoltán, a Semmelweis Egyetem I. Számú Nőgyógyászati Klinikájának vezetője viszont továbbra is kizárólag orvosi javaslatra engedélyezné a sterilizációt. A Társaság a Szabadságjogokért civil szervezet, illetve a Habeas Corpus Munkacsoport vezetői a törvényi korlátozás ellen érveltek. Molnár Lajos egészségügyi miniszter bölcs döntésként értékelte az AB határozatát, s annak alapján olyan törvényt kell alkotni, amely nem korlátoz indokolatlanul. A miniszter hangsúlyozta: a törvényjavaslat kompromisszum alapján születik majd meg. Kökény Mihály, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának elnöke a lapnak elmondta: egyelőre vita van arról, hogy szükséges-e a 26. életévhez kötni a beavatkozás idejét. A politikus szerint aggályos, hogy az, aki 18 éves korában jogképes, korlátozható-e bármilyen döntésében 26 éves koráig, illetve ha igen, miért éppen ez az az életkor, amit a törvényben meg kell jelölni. A szocialista frakció azt javasolja, hogy a három hónap helyett kétszer hat hónap legyen a gondolkodási idő, ez alatt bárki felelősséggel dönthet a beavatkozásról.

Kövess minket!

meddőség - lombikbébi kezelés - mesterséges megtermékenyítés művi meddővététel
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek