Pesti Imre kormánymegbízott lett

Közzétéve: 2010. 12. 23. 11:43 -

• 1 perc olvasás

Orbán Viktor kinevezte a kormányhivatalok vezetőit ma az Országházban.

Weborvos Archívum

Kinevezte Orbán Viktor miniszterelnök a január 1-jén létrejövő fővárosi és 19 megyei kormányhivatal vezetőjét, a kormánymegbízottakat csütörtökön az Országházban.

Orbán Viktor szerint precíz, pontos és barátságos államot kell létrehozniuk a kormányhivatalok vezetőinek. A miniszterelnök azt mondta a kinevezetteknek, egy évük van arra, hogy rendet tegyenek, hogy minden ballaszttól megszabadítsák a magyar államiságot a közigazgatás középszintjén.

Felhívta a kormányhivatal-vezetők figyelmét arra is, hogy miután átveszik a hivatalokat, ne lepődjenek meg akkor sem, ha minden képzeletüket felülmúló zűrzavart, rendezetlenséget és tisztázatlan jogviszonyokat találnak.

Budapesten Pesti Imre, Bács-Kiskunban Kerényi János, Baranyában Hargitai János, Békésben Erdős Norbert, Borsod-Abaúj-Zemplénben Demeter Ervin, Csongrádban B. Nagy László, Fejérben Dorkota Lajos, Győr-Moson-Sopronban Széles Sándor, Hajdú-Biharban Rácz Róbert, Hevesben Horváth László, Jász-Nagykun-Szolnokban Lengyel Györgyi, Komárom-Esztergomban Czunyiné Bertalan Judit, Nógrádban Szabó Sándor, Pest megyében Tarnai Richárd, Somogyban Juhász Tibor, Szabolcs-Szatmár-Beregben Vinnai Győző, Tolnában Tóth Ferenc, Vasban Harangozó Bertalan, Veszprémben Kovács Zoltán, Zalában pedig Rigó Csaba Balázs lett a kormányhivatal vezetője.

****

A korábban a főváros egészségügyéért felelős főpolgármester-helyettes Pesti Imre kinevezésével immár bizonyos, hogy nem lehet a Mikola István távozásával megüresedett egészségügyi bizottság (parlament) elnöki poszt várományosa. A tisztségre esélyesek között szerepel Horváth Zsolt, Heintz Tamás és Nagy Kálmán.

Kövess minket!

Pesti Imre ogy.-i egészségügyi bizottság 2010-2014 kormányhivatal - ügyfélkapu - kormányablak
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek