Pince és padlás

Közzétéve: 2005. 12. 10. 10:48 -

• 1 perc olvasás

Budapest egyre koszosabb, szemetesebb. Ez nem csupán a főváros lakóinak szubjektív megállapítása, hanem a közterület-felügyelők által megerősített tény.

Patkány

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szakemberei mesélik, idős hölgyek azzal tartják fel őket a hivatalukban, hogy elmesélik nekik aggodalmaikat a szegény galambok miatt. A hölgyek bizonyára nem olvasták az 1994/48. számú fővárosi köztisztasági rendeletet, miszerint az illegális galambetetők harmincezer forintos bírsággal sújthatók.

Budapest az Egészségügyi Világszervezet besorolása szerint 1989 óta a világ egyetlen patkánymentes nagyvárosa. Ez persze nem azt jelenti, hogy egyetlen rágcsáló sem lépte át azóta a közigazgatási határt, csupán arról van szó, hogy a több mint kétszázezer budapesti objektumnak mindössze 0,08 ezrelékében van jelen. A fővárosban a hetvenes évek elején az objektumok hetven százalékában élt patkány - emlékszik vissza Szántai Károly főorvos, a fővárosi ÁNTSZ deratizációért felelős osztályának vezetője. A világhírű bábolnai módszer segítségével a nyolcvanas évek végére sikerült patkánytalanítani a várost. A program azóta is zajlik. Az ÁNTSZ ellenőrzi, hogy sikerült-e a patkánymentesítés, és csak ezek után fizet.

Kövess minket!

patkánymentesítés
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek