Rogán kerülete pert nyert a parkolóügyben

Közzétéve: 2009. 09. 28. 12:01 -

• 2 perc olvasás

Az V. kerületi önkormányzat 80-100 milliós parkolási díjat vár a tárcától, bár a per nem a minisztérium és a kerület között zajlik.

Weborvos Archívum

Pert nyert az V. kerületi Önkormányzat a Magyar Állammal szemben az Egészségügyi Minisztérium parkolójának ügyében a Fővárosi Bíróság hétfőn kihirdetett ítéletével. A bíróság elutasította a Magyar Állam 8 pontból álló kereseti kérelmét, amely szerint az Egészségügyi Minisztérium parkolója állami tulajdonban lenne. A Fővárosi Bíróság elsőfokú ítélete kimondja, a parkoló tulajdonjoga törvényesen került az V. kerületi Önkormányzathoz még 1991-ben.

Az Egészségügyi Minisztériumra kivetett parkolási bírságok jogalapját is támadta az állam azzal, hogy kétségbe vonta a bíróság előtt az V. kerületi Önkormányzat tulajdonjogát. A 8 pontos keresetlevélben még azt is megkérdőjelezték, hogy a parkoló területe jogi értelemben önállóan létezik-e, vagy csupán - úgymond - egy mértani elmérés következménye, vagyis a minisztérium épületéhez tartozik. A bíróság által kirendelt szakértő szerint a parkoló létezik, csupán 3 négyzetméternyi mérési hibát fedezett fel. A parkoló értékét egyébként 200 millió forintra becsülik.


A felperes Magyar Állam azt is vitatta, hogy a parkoló tulajdonjoga törvényes körülmények között került az önkormányzathoz, de a Fővárosi Bíróság ítélete szerint a terület jogszerűen jutott már 1991-ben egy akkori törvény rendelkezései alapján a kezelő, az önkormányzat tulajdonába. Az ítélet nem jogerős.

80-100 millió forintot kaphat az önkormányzat az egészségügyi tárcától
Mivel a bíróság döntésével beigazolódott, hogy a terület az önkormányzaté, a tárca ennek ellenkezőjét semmivel nem tudta bizonyítani, ezért rá a tárca épületénél kialakított parkolóban ugyanazok a szabályok érvényesek, mint bárkire, aki az V. kerületben parkol. Ebből az is következik, hogy az elmúlt két évben elmaradt parkolási díjak az önkormányzatot illetik, így a belváros 80-100 millió forinthoz juthat - kommentálta az elsőfokú ítéletet Rogán Antal (Fidesz) polgármester.
Mint rámutatott, a bíróság döntése megnyitja a jogalapot arra, hogy a 2007 előtti öt évre vonatkozó parkolási díjat is behajtsa valamilyen formában az önkormányzat. A parkolási díjat azért öt évre szeretné megkapni az önkormányzat, mert a korábbi időszakra már elévült a követelés.

A polgármester kiemelte: nem akarnak több pert, inkább megállapodnának a minisztériummal, "nem keresztes hadjáratot akarunk folytatni, hanem tárgyalni szeretnénk" - fűzte hozzá.
Emlékeztetett, hogy eddig mindenkivel sikerült megállapodniuk a 2007 előtti ötéves periódust érintő parkolási díjakról, s mindenkinek el is engedték a kötelezettségeit, csak a minisztérium ment bele egy "véget nem érő pereskedésbe". A polgármester azt szeretné, ha az Egészségügyi Minisztérium előtti parkoló megnyílna, s ott bárki parkolhatna. Véleménye szerint "ma, amikor az egészségügyben kevés pénz van, nem lenne jó, ha a minisztérium évi 40 millió forintot költene arra, hogy a saját dolgozói ingyen parkoljanak". Az  önkormányzat készen áll arra, hogy olyan megegyezés szülessen a felek között, amely rendezi az elvi kérdést, ugyanakkor nem jelent akkora kiadást a minisztérium számára, amelyet ne tudna kifizetni.

Kövess minket!

Egészségügyi Minisztérium
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek