Spirális CT - kevesebb rákhalál
Közzétéve: 2010. 11. 04. 18:38 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2010. 11. 04. 18:38 -
• 2 perc olvasás
Húsz százalékkal csökkentik a tüdőrákosok halálozási arányát a spirális CT-vizsgálatok.

A spirális vagy helikális CT-vel vált lehetővé a test háromdimenziójú adatgyűjtése és feldolgozása. A hagyományos CT-vel szemben az ilyen komputertomográfos vizsgálattal készült mérés pontosabb és teljesebb képet ad a tüdőről, valamint több és kisebb méretű elváltozásokat is kimutat. A betegség korai szakaszában lévő daganatokat is kimutatja, még mielőtt azok szétterjednének - mutatták ki az amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet (NCI) szakemberei.
Több mint 53 ezer egykori és mostani erős dohányos vizsgálati adataiból megállapították, hogy a daganatok felfedezésében a CT-vizsgálatok hatékonyabbak, mint a hagyományos mellkasröntgen.
Ez az első alkalom, hogy világos bizonyítékot találtunk a tüdőrákosok halálozási arányának jelentős csökkenéséről egy képalkotó eljárás esetében egy vizsgálat során - közölte Christine Berg, az NCI illetékese.
A középkorú vagy idősebb vizsgálati alanyokat évente egyszer vagy mellkasi röntgennek, vagy három alkalommal spirális CT-vizsgálatnak vetették alá 2002 augusztusa óta öt éven keresztül. A CT-vizsgálaton résztvevők közül 354 ember halt meg tüdőrákban 2010 októberéig, a mellkas-röntgennel ellenőrzött személyek közül 442.
A szakemberek úgy vélik, a vizsgálat eredményei alapján több ezer életet lehet megmenteni. A tüdőrák az első számú halálos rákbetegség világszerte, évente 1,2 millió halálos áldozatot szed. Amennyiben korai szakaszban észlelik, sebészeti beavatkozással gyógyítható. Mivel a betegségnek alig van észrevehető jele, általában már akkor diagnosztizálják, ha már elterjedt. A tüdőrákosoknak csak 15 százaléka él 5 évig vagy annál tovább.
Az NCI szerint egyelőre nem világos, hogy valamennyi dohányost szűrni kellene-e spirális CT-vel, ami nem kockázatmentes. A szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy az ilyen képalkotó eljárás összetévesztheti a korábbi betegségből visszamaradt sebhelyes szövetet vagy más jóindulatú daganatot a rákkal, és ez szükségtelen mintavételhez vagy sebészeti beavatkozáshoz vezethet, ami akár gyulladáshoz, tüdőösszeomláshoz illetve más problémákhoz vezethet.
Az NCI szakemberei még a vizsgálatba bevont személyek adatai alapján vizsgálják, milyen arányú a hamis riasztás a spirális CT esetében.
A legjobb tanács a tüdőrák elkerülése érdekében az, hogy hagyjanak fel a dohányzással - hangoztatta Harold Varmus, az NCI igazgatója.
Az Egyesült Államokban sok dohányos kért spirális CT-vizsgálatot annak ellenére, hogy az Amerikai Rák Társaság eddig nem javasolta a tesztet, mondván nincsenek nyilvánvaló bizonyítékok hatékonyságára, illetve a legtöbb betegbiztosító nem fizet a 300-400 dollárba kerülő vizsgálatért.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek