Szcientológusok és a pszichiátriai intézet
Közzétéve: 2007. 04. 03. 09:23 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2007. 04. 03. 09:23 -
• 1 perc olvasás
Mikola István a szcientológusokat sejti az OPNI bezárása mögött.
![]() |
Mikola azt érzékeltette, amit tegnap délelőtt sajtótájékoztatón ki is mondott, hogy e kórház bezárása mögött a szcientológiai egyház áll. Arra kérte az illetékes ombudsmant, az emberi jogi, illetve a nemzetbiztonsági bizottság tagjait, vizsgálják meg ezt a helyzetet. Szólt arról is, hogy április elsején 16 ezer aktív ágy szűnt meg, 6 ezer egészségügyi dolgozó, ezer orvos kezdett el helyet keresni magának. Kijelentette, a kórházak aláírták az új szerződéseket, de azért, mert megfenyegették őket.
Molnár Lajos válaszában elmondta, nem egészen érti az ellenzéki politikust és felhívta Mikola figyelmét arra, párbeszéd nélkül nehezebb reformot végrehajtani. A miniszter közölte, a kórházak aláírták a szerződéseket, mert a betegek érdekeit tartották szem előtt. Ezután sor kerülhet a fejlesztésekre. Kökény Mihály, az egészségügyi bizottság MSZP-s elnöke Mikola kijelentésére reagálva azt mondta, Mikola nem tud szabadulni az összeesküvés-elméletektől, az új ötlet pedig azt jelentheti, nem sikerült bizonyítani az ingatlanspekulációs teóriát. A Népszava megkérdezte Molnár Lajos egészségügyi minisztert, hogy eladják-e az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet. A tárcavezető annyit mondott, az ügyben nem ez a lényeg.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek