Tart a vita: egy vagy több biztosító

A lap birtokába került törvénytervezet munkaanyaga szerint most az SZDSZ-nek az Országgyűléshez már 2005-ben benyújtott, a több-biztosítós rendszer bevezetését célzó jogszabálytervezete átalakításán dolgoznak.

Gyurcsány Ferenc néhány hete az ATV-ben nem a szabad demokraták által szorgalmazott több-biztosítós, hanem egy kiegészítő biztosítási rendszert vázolt fel. Akkor azt mondta: az alapellátás 90-98 százalékában megmaradna a közfelelősség, mindenki azt kapná, „amit az ország elbír", de a prémiumellátásért fizetni kellene. A kormányfő a múlt héten a Magyar Televízióban pedig már úgy fogalmazott: nem venne mérget arra, hogy a szocialisták egy egészségbiztosítós modellben gondolkodnak.

A lap birtokába került törvénytervezetnek a munkaanyaga szerint most az SZDSZ-nek egy már 2005-ben az Országgyűléshez benyújtott, a több-biztosítós rendszer bevezetését célzó jogszabálytervezete átalakításán dolgoznak. Ebből kiderül, hogy az átalakítás egyik célja „a szolidaritás, a biztosítás és a tulajdon elvét egyaránt magában foglaló társadalombiztosítás a ma mindenkinek járó ellátások - az úgynevezett biztosítási csomag - esetében nyitná ki a piacot a versengő biztosítók előtt, s nem a kiegészítő biztosítással foglalkoznak.

Egészségbiztosítót csak részvénytársasági formában lehetne működtetni, zártkörű rt.-ként működne tovább az OEP is. Kizárnák, hogy a biztosítók aszerint válogassanak az emberek a között, hogy ki mekkora „kockázatot" jelent. Egészségbiztosítót legalább 200 millió forintos tőkével lehetne alakítani, a tulajdonosok között azonban nem lehetnének egészségügyi szolgáltatók, gyógyszert vagy más orvosi eszközt gyártó cégek.

A versenynél fontosabb a hatékonyság
Dózsa Csaba, a budapesti Corvinus Egyetem tanára, az Egészségügyi Minisztérium volt helyettes államtitkára a Népszavának elmondta, a több-biztosítós rendszer nagy előnye az lenne, hogy csökkenne az a direkt politikai befolyás, amely jelenleg terheli az egészségbiztosítási rendszert. A szakember úgy látja, hagyni kell beérni a dolgokat, és személyes véleménye szerint a mai magyar egészségügynek nem a több-biztosítós rendszer bevezetésére van a legnagyobb szüksége.

A politika felelősségét leginkább abban látja, hogy bármilyen döntést is hoznak, a kormány merjen előrelépni. A biztosítási rendszer átalakítása szakmailag sokkal árnyaltabb kérdés és többféle megoldás létezik rá. Ha valóban teret akarnak adni az üzleti biztosítóknak, akkor is számtalan kérdés merül fel: ki szedi be a járulékot, az állam vagy a cégek; lehet-e differenciálni a díjakat aszerint, hogy valaki egészségesebben él vagy sem; vagy épp ellenkezőleg, meg kell tartani a teljes szolidaritást.

Ahhoz, hogy az OEP-et hatékonyabbá tegyék, legalább hat-nyolc markáns területen van szükség jogszabály-módosításra, a több-biztosítós rendszer esetén pedig 15-20 területen kell tisztázni a felmerülő kérdéseket. A politikának kell eldöntenie, mekkora kockázatot vállal a kérdésben. Szakemberként azt mondja, hogy fontolva kell haladni: három évet el lehet tölteni a rendszer alapjainak felépítésével, elegendő utána dönteni az egy vagy a több-biztosítóról.