Tisztességtelen-e az oltópont kft. gyakorlata vagy sem?

Közzétéve: 2021. 03. 18. 12:28 -

• 1 perc olvasás

Ismét vizsgálja a fővárosi kormányhivatal a koronavírus elleni oltásra ötezer forintért előjegyzést felvevő céget.

Hivatalból indított eljárást a fővárosi kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Főosztálya az ellen a magánegészségügyi szolgáltató ellen, amely ötezer forintért vesz fel előjegyzést a Covid-19 vakcinák beadására.

A kormányhivatal azt vizsgálja, hogy a Nemzetközi Oltópont Kft. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat-e azzal, hogy pénzért előjegyzést vesz fel, valamint a honlapján elhelyezett oltással kapcsolatos tájékoztatások teljes körűek és valósak-e. A társasággal szemben korábban folyt már fogyasztóvédelmi eljárás, azonban az országos oltási stratégia előrehaladtával felmerült új körülmények miatt ismét vizsgálatot indított a hatóság a céggel szemben.

A kormányhivatal adatszolgáltatásra is kötelezte a céget: többek között választ vár arra, hogy eddig milyen összegben szedett be előfoglalási díjat, és mikorra várható az oltás megkezdése a társaságrészéről. A magánegészségügyi szolgáltatónak nyilatkoznia kell arról is, hogyan és kitől kívánja megvásárolni a vakcinát, különös tekintettel arra, hogy jelenleg csak az államok képesek a koronavírus elleni oltóanyagok beszerzésére.

Kövess minket!

kormányhivatal - ügyfélkapu - kormányablak
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek