Több mint 600 idős kap 3. oltást Bács-Kiskun megyében

Közzétéve: 2021. 08. 11. 11:12 -

• 1 perc olvasás
Google Állítsd be, hogy a Weborvos az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Margaréta Idősek otthonában az első két oltás Pfizer volt, az idősek többsége a 3. oltásnál is maradt az amerikai vakcinánál.

Bács-Kiskun megye intézményeiben mintegy 620 fő immunizálása van betervezve a hétre, ebből a kecskeméti Margaréta idősek otthonában szerdán 51 ellátott kapta meg a harmadik oltását.

Kovács Ernő megyei kormánymegbízott a kecskeméti helyszínen elmondta: július 29-ével nyílt meg a lehetőség jelentkezni a harmadik oltásra, és augusztus 1-jétől már folyik is az immunizálás országszerte, így Bács-Kiskun megyében is folyamatosan zajlik az oltás. Kiemelte: különösen ajánlott az időseknek, a krónikus betegségekben szenvedőknek és a leggyengült immunrendszerű betegeknek a harmadik oltás felvétele. A vírus és annak mutánsai ellen nem a lezárások és a korlátozások jelentik a megoldást, hanem az oltás - tette hozzá. A következő célpontok az iskolák lesznek, augusztus 23. és 26. között listát kérnek majd azokról a diákokról, akiknek a szülei szeretnék, ha gyermekük megkapná a védőoltást, hogy még iskolakezdés előtt biztosíthassák az egyes intézményeknek a megfelelő oltóanyagot és orvosokat, szakembereket - fogalmazott.

Czipott Gabriella, a kecskeméti Margaréta otthon háziorvosa elmondta: az intézményben lakó idősek első és második oltását a Pfizer vakcinájával végezték. A harmadik oltást megelőzően az otthonban élők választhattak, de többségük maradt az amerikai oltóanyagnál; az ötvenegy emberből tízen a Sinopharm-vakcinát kérték.

Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Kövess minket!

Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek