Új nyugdíjparadigma | Weborvos

Bismarck logikája halott. A röntgenfelvétel önmagában nem gyógyítja a tüdőbajt.

Az idősödő társadalmak problémája Farkas András - akivel a Napi Gazdaság készített interjút - a Brokernet vezérigazgató-helyettese szerint globális kezelést igényel, de ezen a téren Magyarország akár az élen is járhatna. A szakember a megoldáshoz több javaslatot is kidolgozott.
- Az idősödő társadalmak szerte a világon előtérbe helyezik a nyugdíj- és egészségbiztosítás jelentőségét, de az öngondoskodás nálunk mégsem tud igazán teret nyerni. Milyen módszerrel lehetne áttörést elérni?
A nyugdíjprobléma elsősorban a mai harmincasok-negyvenesek gondja: éppen annyi időnk van, hogy megkezdjük a felhalmozást. Azzal az "egyszerű" paradigmaváltással, hogy mostantól nem azt tesszük havonta félre, ami marad, miután kifizettük minden aktuális fogyasztásunkat, hanem abból fizetjük ki az összes aktuális fogyasztásunkat, ami marad azután, hogy félretettük a húsz-harminc év múlva esedékes fogyasztásunk fedezetére szükséges pénzt. A jövőben azonban véleményem szerint az alapellátások mellé az államnak kötelessége lenne megteremtenie a hosszú távú megtakarítások kötelezően ösztönző rendszerét. Mintha nemcsak a gépjárműre, hanem időskori önmagunkra is kötelező felelősségbiztosítást kellene kötnünk, választott érték és számított kockázat szerint. Az időskori felelősségbiztosításért (ifb) versengjenek a pénzpiaci szolgáltatók, de egységesen transzparens, kölcsönösen előnyös módon minimalizált, erőteljes felügyeleti tevékenységgel ellenőrzött költségstruktúra mellett.

- Ez megoldhatná a felosztó-kirovó rendszer gondjait is?
A már nyugdíjba vonultak és az egy évtizeden belül nyugdíjba vonulók részére az első és második pillért fenn kell tartani, de fedezetét ne a látható jövedelemre kivetett járulék, hanem egy különleges - és egy generáción belül megszűnő - általános forgalmi adófajta teremtse meg. Ha ugyanis a nyugdíjak nagy újraelosztó rendszerét nem lehet a béreket terhelő speciális adókból (a járulékokból) finanszírozni, akkor érdemes megkerülni az egész ügyet. A fogyasztásiadó-alapú rendszer állami alapnyugdíjat és időskori egészségügyi alapellátást biztosíthat, hiszen a minden fogyasztást terhelő adó csak alacsony lehet. Egyfajta idősérdekű fogyasztási adóhártyával kell bevonni minden terméket és szolgáltatást.

- Különben tönkremehetnek az állami nyugdíjrendszerek?
Egy felosztó-kirovó rendszer soha nem megy tönkre, soha nem lesz "finanszírozhatatlan", csak éppen az általa nyújtott nyugdíjak értéke csökken rohamosan, míg végül valóban csak minimális nyugdíjra számíthatnak a résztvevők. A matematika könyörtelen. Ha kevesebbet kell többfelé osztani, egyre kisebb lehet csak a porció.

- Az egyéni nyugdíjszámlák rendszere sem segít a helyzeten?
A ma Magyarországon nyugdíjba vonuló férfi 15 további életévre számíthat, a hölgyek ennél öt évvel többre, azaz húszra. Amikor az időskori állami nyugdíjrendszer máig érvényes logikáját Bismarck idején kitalálták, akkor a születéskor várható élettartam húsz évvel rövidebb volt a férfiak esetében, és közel harminc évvel rövidebb a hölgyek esetében, mint ma. Vagyis az aktívan dolgozó emberek létszámához képest csak nagyon kevés ember élte meg a nyugdíjkorhatárt, s utána se élt sokáig. A makacs tények mindinkább arra kényszerítenek minket, hogy beismerjük: Bismarck logikája halott. Még a névleges egyéni nyugdíjszámlák rendszere, a szépnevű NDC (Notional Defined Contribution) sem élesztheti újjá, mert a felosztó-kirovó alapelv - az aktív dolgozók megfogható jövedelmére kirótt közteherből kell finanszírozni az inaktív nyugdíjasok megígért járandóságát - itt sem változik. A röntgenfelvétel önmagában nem gyógyítja a tüdőbajt.

- Akkor mi lehet az ifb mellett (mert nyilván szükség van ilyenre) a gyógymód? Sokszor bírálják például, hogy Magyarországon példátlanul magas a korengedménnyel nyugdíjba vonulók száma.
45 évesnél idősebben csak a magasan kvalifikált, speciális tudással rendelkező munkaerő képes elhelyezkedni, de 55 évesnél idősebben már ők is csak akkor, ha kiterjedt és befolyásos kapcsolati hálóval rendelkeznek. Hatvanéves kor fölött az ember gyakorlatilag munkaerő-piaci pária; tömeges alkalmazásuk kizárt.
A globális gazdasági térben ráadásul elképzelhetetlen erővel kérnek helyet maguknak a kínai, indiai, pakisztáni, török, mexikói, vietnami, koreai, nigériai, ruandai, elefántcsontparti s ki tudja, hány további náció sikerre és fogyasztásra éhes huszon- és harmincévesei, sokszor fillérekért.

- Mihez foghatnak akkor az idősek?
Gerontoprofit vállalkozásokat kellene létrehozni. A gerontoprofit az a vállalkozási nyereség, amely kizárólag nyugdíjasok által működtetett, (elsősorban) nyugdíjasok számára termelő vagy szolgáltató vállalkozások üzleti tevékenységének eredménye. A régebbi modell (a nagycsalád) szétbomlása miatt megfelelő elfoglaltság híján az idősek nem tudják csillapítani a társadalmi feszültségeket, sőt még növelik is ezt.

- Miért kellene visszasírnunk a nagycsaládot, és ha visszasírjuk is, mit lehet tenni a modell újjáélesztése érdekében?
A nagycsaládban élő öregek nem atomizálódhatnak, nem válhatnak végzetesen magányossá, nem érzik fölöslegesnek és elhagyatottnak magukat, nincs idejük arra, hogy céltalannak érezzék a további életet. Az aktív dolgozók pedig bennük megtalálhatják a szükséges segítséget. Létre lehetne hozni olyan virtuális nagycsaládokat, amelyben a nyugdíjas a nagyszülő szerepét játssza - neten, mobilon - a mikrocsaládok csemetéi számára, például esti mesét mond. Lehet azonban megértő, türelmes lelki társ is bármely korú magányos emberek, szinglik, elváltak, özvegyek számára. Ami a nagycsaládokat lebontotta, az építette föl a nagy állami újraelosztó rendszereket: hiszen már (elsősorban) nem a család feladata lett a gyermekek felnevelése, a betegek meggyógyítása és az öregek eltartása és ellátása, hanem az oktatási, egészségügyi és nyugdíjcélú redisztribúciós óriásrendszereké. És most éppen emiatt vagyunk bajban. A nagy állami újraelosztó rendszerek ugyanis csak akkor működhetnek elfogadható hatásfokkal, ha elegendően érzünk késztetést az éppen ránk eső közteher viselésére. Az egész rendszer a bizalomra épül. Csakhogy amíg a bizalom egy nagycsaládban nem kérdéses, addig az újraelosztó rendszereket működtető bizalomért állandóan meg kell harcolni. S ha elegendően sok ember bizalma illan el e rendszerek tekintetében, akkor a redisztribúció fenntarthatósága alapjaiban kezd megkérdőjeleződni. Éppen ezért tartom életbevágóan fontosnak, hogy mindenki mielőbb tervezze meg egy képzett pénzügyi tanácsadóval a nyugdíjas éveit - amíg nem késő...

A nyugdíjasok és a közeljövőben nyugdíjba vonulók ellátásának fedezetét egy különleges általános forgalmi adóból lehetne biztosítani