Vakbarát fiilmverzió a köztévében januárban

Közzétéve: 2016. 01. 07. 17:48 -

• 1 perc olvasás

A vak pár életét meséli el a Szemünk fénye című film és a Szülei szeme című folytatás.

Először mutat be vakok és gyengénlátók számára akadálymentesített filmet a köztévé: Varga Ágota Szemünk fénye című dokumentumfilmjének narrált változatát pénteken vetíti a Duna World. A film folytatásaként tavaly elkészült, Szülei szeme című alkotás szintén narrált változatát január 15-én tűzik műsorra.

A film narrálását Bonecz Ervin, a 90 decibel projekt vezetője vállalta - mondta Varga Ágota rendező az M1 aktuális csatornán csütörtökön. A 90 decibel egy civil kezdeményezés, amely elsősorban színházi előadások és múzeumok akadálymentesítését végzi hallás- és látássérültek számára. Ahogy egy színielőadásnál, úgy a filmnél is egy külön hangsávon rögzítik a narrációt, így a képi történéseket is elmesélve, a dialógot nem zavarva lehet a filmet végigkövetni - tette hozzá a rendező.

A tizenegy éven átívelő, kétrészes családportré főszereplője Kati és Győző, akik vak párként vállaltak gyermeket, valamint látó kisfiuk Feri, aki a maga módján szinte ösztönösen segíti szüleit.

Viszontagságokkal teli életüket meséli el a 2007-ben bemutatott Szemünk fénye című film és a Szülei szeme című folytatás.

A Szemünk fénye több elismerésben részesült, Houstonban, Rio de Janeiróban, Vukováron is díjazták, emellett a Magyar Dokumentumfilm Rendezők Egyesülete különdíját is megkapta. A Szülei szeme a Médiatanács Média Mecenatúra programjának keretében valósult meg, operatőre Markert Károly volt, Varga Ágota mellett egy kis kamerával Ferike is készített képeket.

A filmek vakoknak szóló változatát októberben, a fehér bot világnapja alkalmából mutatták be.

Kövess minket!

vakok - gyengénlátók - látássérültek
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek