Villiams Szindróma: egy kiállítás képei
Közzétéve: 2013. 10. 18. 08:23 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2013. 10. 18. 08:23 -
• 1 perc olvasás
A képek a Magyar Williams Szindróma Társaság családi fejlesztő táborában készültek.

A Magyar Williams Szindróma Társaság „Csillagszemmel…" című fotópályázatára beérkező alkotásokból nyílt időszaki kiállítás október 17-én a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának Kisgalériájában (Budapest, VIII. Reviczky u. 1.). A kiállításon látható képek a Magyar Williams Szindróma Társaság visegrádi országokkal együttműködésben megvalósult családi fejlesztő táborában készültek.
A nemzetközi tábor célja egy integrált fejlesztő program megvalósítása volt a sérültek esélyegyenlőségének növelésére. A Visegrádi Alap támogatásával megvalósuló rendezvény során négy ország résztvevői gyűltek össze, hogy megoszthassák egymással az olyan jó gyakorlataikat, melyekkel javíthatják e ritka betegséggel élők életminőségét.
A tábor alatt készült amatőr, de ugyanakkor mesteri fényképekből facebook szavazás alapján négy kategóriában hirdettek nyertest, emellett a Nikon, a Canon és a Morgan Stanley is külön díjat ajánlott fel. A tárlat 2013.október 17-31. között látható a könyvtár nyitvatartási idejében.
A pályázatra beérkező fotók teljes egészében megtekinthetők itt
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek