Vizitdíjra fordítaná a parkolási díjat a Belváros

Közzétéve: 2007. 08. 16. 13:34 -

• 2 perc olvasás

Rogán szerint a közigazgatási hivatal álláspontja megalapozatlan.

Rogán Antal

Az V. kerület fideszes vezetője a szaktárca Arany János utcai épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy Forgács Imre, a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal vezetője kedden azt állította: polgármesterként nem volt joga eljárni a közterület-használat ügyében.

Rogán Antal erre válaszul bemutatta az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát (szmsz), amely kimondja, hogy a képviselő-testület a nyári szünet ideje alatt a nem kizárólagos hatáskörök gyakorlását a polgármesterre ruházza át.

Közölte, a döntést nem semmisítette meg a közigazgatási hivatal, ilyen lehetősége nincs is, csak észrevétellel élt. Ráadásul ez az észrevétel nem megalapozott, ezt az szmsz bizonyítja, tehát semmilyen jelentősége nincs a közigazgatási hivatali észrevételnek - tette hozzá.

A jogkör tehát a kezemben volt, ezért a döntésünket fenntartjuk - hangoztatta a polgármester, emlékeztetve arra, hogy a napokban 10,5 milliárd forintról szóló inkasszót nyújtott be a tárcával szemben az öt éve elmaradt közterület-használati (parkolási) díjak megfizetése miatt.

A polgármester szerint a minisztérium feltehetőleg hibázott, amikor nem támadta meg a kerület határozatát, így az jogerőre emelkedett.

Rogán Antal bejelentette: a képviselő-testület szeptemberi ülésén azt fogja javasolni, hogy "minden olyan forintot, amit az egészségügyi minisztériumtól a parkolásért cserébe megszerzünk, (...) az önkormányzat fordítsa arra, hogy a belvárosi polgároknak visszatérítsük az általuk fizetett vizitdíjakat".

Ha tehát sikerrel járunk, az a belvárosiak sikere lesz - mondta, hozzátéve: a fennmaradó részt városfejlesztésre fordítják, ám erről is a testület dönt majd.

Rogán Antal kitért arra is, hogy a honvédelmi és az egészségügyi tárca kivételével minden intézménnyel sikerült megállapodni a közterület-használatról, így például az APEH-hel, az Országgyűlés hivatalával, valamint a brit és az amerikai nagykövetséggel.

"Még nyitva áll a megegyezés lehetősége", ebben az esetben mérsékelni tudjuk az összeget - mondta. Újságírói kérdésekre arra hívta fel a figyelmet, hogy az Egészségügyi Minisztériumnak azért kellene milliárdokat fizetnie, mert megegyezés hiányában tízszeres tarifát, büntetést kell alkalmazniuk.

Megegyezés esetén készen állunk arra, hogy a büntetéstől eltekintsünk, "a Belváros nem feltétlenül pénzt szeretne, elvi kérdés, hogy a parkolóhelyekért mindenkinek fizetnie kell. Ha fizet az egyszerű ember, a minisztériumoknak is fizetniük kell" - hangoztatta.

Az ügy előzménye, hogy Rogán Antal polgármesterként a két említett tárcának két-két határozatot küldött; az egyik a közterületek felszabadításáról, a másik az elmaradt díjak befizetéséről szólt.

Az Egészségügyi Minisztérium, nem tudni miért, ez utóbbit nem támadta meg, így a határozat jogerőre emelkedett. A tárca ezzel elfogadta a mintegy 10,5 milliárd forint megfizetésére vonatkozó döntést - mondta korábbi sajtótájékoztatóján Rogán Antal.

A polgármester a földhivatali nyilvántartásra hivatkozva azt állította, hogy a mintegy 70-80 férőhelyes parkolóterület a kerület tulajdona. Horváth Ágnes miniszter ezzel szemben azt mondta: a terület a tárcához tartozik, mivel az alatt az épület pincéje húzódik. A tárca a területet évek óta sorompóval zárja le a nem minisztériumi autósok elől.

Kövess minket!

Egészségügyi Minisztérium
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek