Vizsgálat a részben ellátatlanul maradt kislány ügyében

Közzétéve: 2008. 04. 08. 17:13 -

• 2 perc olvasás

Vizsgálatot indított az ÁNTSZ Közép-Magyarországi Regionális Intézetének tiszti főorvosa.

Weborvos Archívum

Az eljárás annak kapcsán kezdődött, hogy egy kislány napokon keresztül nem kapott kielégítő ellátást, miután balesetet szenvedett - mondta Kálnoki Gyöngyössy István, az intézet munkatársa kedden az MTI-nek.

Az InfoRádió beszámolója szerint a kilencéves budapesti kislány a húsvéti hosszú hétvége előtti napon, pénteken szenvedett kerékpárjával balesetet, amelynek során súlyos szájsérülést szenvedett: betört a szájürege és több foga kifordult.

Kálnoki Gyöngyössy István elmondta, a gyermek az elsődleges ellátást már a baleset napján, pénteken megkapta a Szent István Kórház szájsebészeti osztályán, azonban a beavatkozás nem sikerült úgy, hogy "esztétikailag és funkcionálisan is megfelelő legyen".

A szülők szerették volna, ha a kislány végleges ellátást kap. Húsvét vasárnap egy szakorvos beutalta a szájsebészeti klinikára a gyermeket, ahol azt mondták, a kislányt csak az ünnepek után, kedden tudják ellátni. Kálnoki Gyöngyössy István megjegyezte: attól, hogy a klinika aznap nem volt ügyeletes, elláthatta volna a gyereket. A kislányt végül a Madarász utcai Gyermekkórházban műtötték meg kedden.

A szakember hangsúlyozta: gyermek szájsebészeti ügyelet korábban sem volt, a felnőtt szájsebészetnek kellett mindig is ellátnia a gyermekeket. Kálnoki Gyöngyössy István hozzátette: a konkrét eset kapcsán az ÁNTSZ és a szájsebészeti szakfelügyelő főorvos is vizsgálatot folytat. Amennyiben kiderül, ellátási hiba történt, vagy annak ellenére nem kezelték a kislányt, hogy megtehették volna, fegyelmi felelősségre vonás is lehetséges.

A szakember megjegyezte: minden intézménynek tudnia kell, hogy a hozzá forduló beteget hol látják el, "nem szabad a beteget sorsára hagyni".

Felhívta a figyelmet arra, hogy a Sürgősségi Betegellátást Koordináló Csoport (korábbi nevén a Központi Ágynyilvántartó) 3116-000-ás éjjel-nappal hívható telefonszámán bárki megkaphatja azt az információt, hogy lakhely szerint hova kell fordulnia, ha ügyeleti ellátást kér, de az Országos Mentőszolgálat is ad tájékoztatást.

Kövess minket!

sürgősségi ellátás szájsebészet
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek