5300 dolgozó tűnt el az egészségügyből
Közzétéve: 2017. 09. 20. 12:35 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2017. 09. 20. 12:35 -
• 1 perc olvasás
Egy év alatt 3,8 százalékkal, vagyis 23 ezerrel mérséklődött az egészségügyi dolgozók száma.
A Központi Statisztikai Hivatal szerda reggeli közlése szerint szokatlan módon csökkent a legalább öt főt foglalkoztató cégeknél az alkalmazottak száma. Pedig az év ezen szakaszában jellemzően a tavasszal elkezdődött bővülés szokott változó mértékben, de folytatódni. 2017. júliusában azonban az alkalmazásban állók száma 7000 fővel 3,027 millióra csökkent nemzetgazdasági szinten.
Ebből még gondolhatnánk azt is, hogy a közfoglalkoztatottak számának csökkenése eredményezte ezt a változást, csakhogy a közfoglalkoztatottakat is magába foglaló közszféra létszáma júliusban 850 ezer fő volt, ami 7000-rel magasabb is a júniusinál, tehát az állami munkaprogramnak nincs szerepe nemzetgazdasági szinten a létszám csökkenésében - írta az mfor.hu.
Az ágazati adatok szerint júliusban több területen is csökkent a dolgozói létszám pár száz fővel, viszont volt 3 olyan terület is, ahol akár több ezerrel is kevesebb alkalmazott lett egyetlen hónap alatt: a humán-, egészségügyi, szociális ellátás területén 5300-zal csökkent a létszám, az egészségügyben már "csak" 340 ezren dolgoznak.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek