980 milliós tőkéje van a Gyermekrák Alapítványnak

Közzétéve: 2014. 01. 20. 10:01 -

• 2 perc olvasás

Műanyag fegyveres őr vigyázza a Gyermekrák Alapítvány elnökének biztonságát a budaligeti, több száz négyzetméteres házában.

Weborvos Archívum

Balogh István még mindig „nem emlékszik" arra, mennyiért vette a luxusingatlant. 2008-ban a Fővárosi Főügyészség magánszemély bejelentése után kezdett el vizsgálódni az alapítványnál, ekkor figyeltek fel Balogh István hirtelen vagyongyarapodására. A szervezet honlapján is megtalálható beszámolókból kiderült: a felajánlott 1 százalékokból évente majdnem 235 millió csordogál az alapítványhoz. A márciusi mérleg szerint egyéb adományokból és a lekötött összegek kamataiból mára már közel 980 millió forintos saját tőkéje van a Gyermekrák Alapítványnak – írja a Hír TV tudósítása nyomán az mno.hu portálja.

Megerősítette a Fővárosi Főügyészség, hogy vizsgálják a Gyermekrák Alapítványnál történteket. A vádhatóságnál január elején rendelték el az alapítvány törvényességi ellenőrzését, ami 60 napig tart majd. Az ügyben már a rendőrség is nyomoz – hűtlen kezelés miatt. Az alapítvány vezetőjéről, Balogh Istvánról az Index hozta nyilvánosságra, hogy az adományokból vásárolt betegszállítóval járt dolgozni, az adományok szétosztása helyett pedig több mint 800 milliót pihentetnek a számlán.

Az alapítvány elnöke nem állt a Hír TV kamerája elé, de saját elmondása szerint örül a vizsgálatnak és továbbra is tervezi annak a kórháznak a megépítését, amelyet az indexnek korábban még tagadott. Amikor a televízió szembesítette őt a közel egymilliárdos tartalékkal, azt mondta: a pénzt kórházépítésre is szánják.

Balogh István alapítványának már az adóhivatallal is meggyűlt a baja, 2002-ben 102 millió forintot kellett visszautalniuk a hivatalnak, mivel nem feleltek meg a törvényi előírásoknak – emlékeztet a portál.

Kövess minket!

Gyermekrák Alapítvány
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek