A babáikkal tölthetik a napot az édesanyák

Közzétéve: 2020. 02. 27. 19:36 -

• 1 perc olvasás

A fejlesztéssel lehetőség nyílik az úgynevezett rooming in rendszer alkalmazására is.

Egy nyertes pályázatnak köszönhetően csaknem 63 millió forintot fordíthatnak a Mohácsi Kórház szülészetének átalakítására, ahol tavaly is több mint félezer kisgyermek jött a világra. A beruházás eredményeképp két- és háromágyas, saját vizesblokkal ellátott kórtermek várják majd az édesanyákat, s a családbarát szülészet megvalósításához kapcsolódóan az osztály dolgozói közül többen is különféle képzéseken vesznek részt - írta a bama.hu.

 A kivitelező kiválasztását célzó közbeszerzési eljárás lezárását követően még idén elkezdődő, s az év végéig be is fejeződő beruházás részeként a jelenlegi négy-, ötágyas kórtermeket két- és háromágyasokká alakítják úgy, hogy minden szoba önálló vizesblokkal rendelkezik majd. A fejlesztéssel lehetőség nyílik az úgynevezett rooming in rendszer alkalmazására is, így az édesanyák a nap 24 órájában együtt lehetnek újszülött babáikkal.

Az építkezés maga várhatóan hat hónapot vesz igénybe, az osztály azonban ebben az időszakban is folyamatosan működni fog.

Kövess minket!

mohácsi kórház
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek