A beteg érdeke az első
Közzétéve: 2010. 12. 29. 07:57 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2010. 12. 29. 07:57 -
• 1 perc olvasás
Az ünnepet a Pándy-karácsony nevet viselő rendezvényen ülték meg a kórház dolgozói.

- Több éve hagyomány intézményünkben, hogy az utolsó munkahéten dolgozóinkat és gyermekeiket meginvitáljuk közös karácsonyi ünnepségünkre. A kezdeményezés Halmosné Mészáros Magdolna ápolási igazgató nevéhez fűződik, aki mintegy 10 évvel ezelőtt szervezte meg először a szakdolgozók karácsonyát, ami a tavalyi évtől Pándy-karácsonyként már nemcsak az ápoló munkatársakat érinti, hanem kórházunk valamennyi kedves munkatársát - idézte dr. Kovács József, a megyei kórház főigazgató-főorvosa ünnepi beszédét tudósításában a Békés Megyei Hírlap.
- Számunkra a beteg érdeke a legfőbb törvény, ennek megfelelően, lehetőségeinkhez képest, megpróbálunk mindent megtenni, hogy szakmaiságunk által a hozzánk forduló betegeken segítsünk. Orvos és ápoló munkatársaim képzéseken, továbbképzéseken vesznek részt, és az év valamennyi napján ezeken szerzett ismereteik alapján gyógyítják, ápolják intézményünk betegeit. Tevékenységünk a betegek érdekében történik, és nem gazdasági alapon. Az egészségügy sajnos még ma is alulfinanszírozott, ezért a szakmaiság mellett mindenképpen szem előtt kell tartani a pénzügyi kereteinket is. Összességében nehéz év áll mögöttünk, a gazdálkodásunk ennek ellenére stabil — szögezte le az intézményvezető.
A jövő évi tervekről elmondta: Csaknem 6 éves várakozás után jövőre első EU-s pályázat eredményeként megvalósulni látszik a sürgősségi betegellátó osztály korszerűsítése, illetve ígéretünk van egy új sebészeti tömb építésére, szintén uniós forrásból. 2011-ben, hosszú idő után először nem történik forráskivonás az Egészségügyi Alapból, sőt, a gyógyító-megelőző kassza összege elég jelentősen emelkedik.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek