A betegek lehetnek a Pannon-terv vesztesei?

Közzétéve: 2011. 02. 28. 08:12 -

• 1 perc olvasás

A Pannon tervként ismert elképzelés kifejezetten rossz hatást gyakorolhat a dél-dunántúli régió egészségügyi ellátására.

Weborvos Archívum

A tervezet ugyanis megbontaná Baranya, Somogy és Tolna megye egységét, és ehelyett Fejér, Somogy és Veszprém megye összevonásával alakítana ki egészségügyi nagytérséget. A Pécsi Tudományegyetem illetékesei úgy vélik, hogy ennek a betegek innák meg a levét.

A kórház és intézetvezetők többsége úgy véli, hogy a tervezet első olyan reális elképzelés, amivel az egészségügy nehézségeit lehetne orvosolni. Azonban a tervezettel kapcsolatban felmerültek kifogások is, például a nagytérségi felosztás egyes elemeit is újragondolnák. Azonban a Pécsi Tudományegyetem illetékesei szerint a dél-dunántúli régió egészségügyi egysége nem légből kapott ötlet, hanem valóság, hiszen Baranya, Somogy és Tolna között folyamatos a betegek áramlása, amit a számok is jól mutatnak: ezen megyék között 13 200 beteg fordul meg évente, míg ugyanez a szám a Pannon-tervben szereplők esetében csupán 3500.

További tapasztalat, hogy azokból a megyékből a legkisebb a betegek elvándorlása, amelyekben orvos- és egészségtudományi egyetemek találhatók, hiszen ezek az intézmények azok, amelyek a magyar orvostudomány csúcsát képviselik, a legjobb ellátást és túlélési esélyt nyújtva a betegeknek, főleg az olyan kritikus fontosságú területeken, mint például a szívsebészet, agyi sebészet, avagy a daganatos betegségek időben történő felismerése.

Az egyeztetések a Semmelweis-tervvel kapcsolatban a következő hónapokban várhatók, azonban jó jel, hogy a kormányzat a tényleges betegutakra épülő koncepciót támogatja és az egyetemi térségi központokat részesíti előnyben.

Kövess minket!

Pécsi Tudományegyetem - PTE - Janus Pannonius Klinikai Tömb Pannon modell - Pannon Egészségügyi Társulás
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek