A birodalom veszteséges, de épül

Közzétéve: 2008. 08. 15. 08:21 -

• 1 perc olvasás

A cég 15 településen van jelen, s ha Eger is a portfolióba kerül, félmillió ember számára szervez egészségügyi ellátást.

Weborvos Archívum

A HospInvest nyolc évvel ezelőtt egészségügyi szakemberek, menedzserek, közgazdászok és szakorvosok összefogásával alakult, tulajdonosai azonban már sokkal korábban együtt mozogtak az egészségügyben. A kilencvenes évek kezdete óta folyamatosan alakuló, növekvő csapat alkotta cég elsősorban eladósodott kórházak működtetésére pályázik, ezek menedzselését végzi.

A HospInvestbe 2007-ben az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) is „beszállt" tulajdonosként. A cég Magyarország 15 településén van jelen, s ha Eger is a portfolióba kerül, félmillió ember számára szervez egészségügyi ellátást. E tekintetben vezető szolgáltató: négy kórház, ugyanennyi rendelőintézet és 22 gyógyszertár működését biztosítja. Ez utóbbiak között 50 százalékos arányt képviselnek az intézeti gyógyszertárak. A cég értéke: 3 milliárd forint, tavalyi árbevétele meghaladta a 13 milliárd forintot, nyereséggel még hosszú évekig nem számolnak. Kollányi Gábor szerint megelégszenek azzal, ha a vállalat fejlesztései finanszírozhatók. S ez nem kevés, mert az ország legnagyobb kórházműködtető birodalmát hoznák létre, 10-15 intézménnyel.

Kollányi Gábor elmondta, az EBRD tőkét hozott a rendszerbe, ezzel megvan az a pénz, amire szükség van a kórházműködtetéshez. Nincsenek finanszírozási korlátaink. A gazdálkodás tekintetében éppúgy vannak gondjaik, mint a többi kórház. A HospInvest rendelkezik a működtetéshez szükséges személyi állománnyal - mondta egy gyöngyösi fórumon Sós Tamás, a hevesi megyegyűlés szocialista elnöke. Annak kapcsán, hogy 150-ből 120 orvos úgy nyilatkozott: nem kíván szerződni a HospInvesttel, úgy fogalmazott: azt szeretnék, hogy a jelenlegi orvosok folytassák a tevékenységüket, és ne máshonnan kelljen pótolni a szakembergárdát.

Kövess minket!

Hospinvest Zrt
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek