A biztosítók főleg a pénzügyekbe szólnának bele

Közzétéve: 2007. 09. 15. 10:39 -

• 1 perc olvasás

A szeptember 13-i parlamenti koalíciós egyeztetésen a meghívott biztosítók képviselői kifejtették álláspontjukat.

A jelenlegi egészségbiztosító

Juhos András, az Uniqa Biztosító igazgatósági tagja elmondta, „nem sürgetünk semmit, fontosabb, hogy tiszta helyzet alakuljon ki. Az eddigi ismeretek alapján még egyetlen társaság sem tud dönteni. Az egészségügyben nem lehet és nem is erkölcsös magas megtérülést várni, éppen ezért a kiszámítható működés érdekében szükség lenne a kockázatokat minimálisra csökkenteni."

Mielőtt kockáztatnák tőkéjüket, a társaságok az eddigieknél több információt szeretnének kapni a rendszer átalakításáról. Nem lehet tudni, hogy a biztosítóknak a kisebbségi tulajdon mellett milyen ráhatásuk lesz a rendszer egészére. Bizonytalan a bevételek és a kiadások egyensúlya, mivel a járulékbeszedést főképp politikai tényezők határozzák meg.

A lap információja szerint a csütörtöki egyeztetésre a kormány a Garancia, az Axa, az Uniqa, az MKB és a Patika Egészségpénztár képviselőit hívta meg. Hétfőn a szocialista és szabad demokrata vezetők újra megpróbálnak közös nevezőre jutni az egészségbiztosítás átalakításáról.

Kövess minket!

több biztosítós modell biztosítási reform
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek