A cégek már érzik: drága a korkedvezmény

Közzétéve: 2008. 09. 30. 08:56 -

• 1 perc olvasás

A feltételezettnél jóval kevesebben, mintegy 45 ezren dolgoznak egészségkárosító körülmények között.

Weborvos Archívum

Az adóhivatal adatai alapján a korábban feltételezettnél jóval kevesebben, mintegy 45 ezren dolgoznak egészségkárosító körülmények között: ennyi ember után fizetnek a cégek többletjárulékot. Mentesítést ez alól eddig mindössze hat vállalat kért.

Idén azoknak a vállalatoknak, amelyek korkedvezményre jogosító munkakörökben foglalkoztatnak embereket, többletjárulékot kell fizetniük. A cégeket 2007 óta - a tb-járulékon felül - terhelő korkedvezmény-biztosítási járulék mértéke a bér 13 százaléka. Ezt tavaly a költségvetés még teljes egészében átvállalta, a negyedét, jövőre már a felét, 2011-től pedig teljes egészét a munkáltatóknak kell állniuk.

Nagy Imre, az Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézet (OMFI) igazgató főorvosa közölte, az Európai Unióban, Magyarországon is az elv az, hogy az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés feltételrendszerének megteremtése a munkaadó felelőssége. Mint mondja, az emberek egészsége pénzen nem megvehető: a vállalatoknak olyan körülményeket kell kialakítaniuk, úgy kell szabályozniuk munkarendjüket, hogy az egészségkárosító kockázatok ne rövidítsék meg a dolgozók életét.

Magyarországon a jövőben már nem az összes munkavállaló állja a korkedvezmény költségeit, hanem csak azok a vállalatok, amelyeknél fokozott az egészségkárosodás veszélye. Fordulatot jelent az is, hogy az átmeneti időszakban a cégek mentesítést kérhetnek a járulékfizetés alól, ha vállalják az ennek alapjául szolgáló vizsgálatot, és az ezzel járó költségeket.

Kövess minket!

káros munkahely többletjárulék
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek