A Covid óta kevesebben járnak orvoshoz

Közzétéve: 2022. 11. 19. 01:55 -

• 1 perc olvasás

A rákszűrések kihagyása miatt lesznek, akiket későbbi stádiumban fognak diagnosztizálni daganatos betegséggel.

Egy amerikai kutatás több százmillió betegadatot összegezve megállapította, hogy az emberek egészségügyi szűrésekre való hajlandósága nem tért vissza a járvány előtti szintre - írja az index.

A kutatás 306 millió beteg adataira alapozva állapította meg, hogy már a pandémia első évében, 2020-ban jóval kevesebben mentek a daganatos megbetegedések szűrésére, mint az azt megelőző három évben: az emlőrák esetében 40 százalék, a méhnyakráké 36 százalék, a vastagbélráké pedig 45 százalékkal csökkent a szűrések száma.

A felsorolt rosszindulatú megbetegedések diagnózisa 2019–2020 között 6–7 százalékkal, 2020–2021 között pedig további 5–6 százalékkal csökkent – állapították meg a Reuters által idézett tanulmány szerzői. Allison Oakes, a kutatás vezetője elmondta, hogy ezek az adatok nem azt mutatják, hogy kevésbé lennének gyakoriak ezek a daganatos megbetegedések, hanem hogy vannak, akiket későbbi stádiumban fognak diagnosztizálni, a szűrések kihagyása miatt. 

További részletek a cikkben.

Kövess minket!

Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek