A generikus gyógyszerek továbbfejlesztése a meghatározó

Közzétéve: 2009. 04. 24. 08:33 -

• 1 perc olvasás

Továbbra is jelentős szerepet játszik a gyártók tevékenységében a generikus termékek továbbfejlesztése.

Weborvos Archívum

Annak ellenére, hogy a gyógyszeripar tevékenységének középpontjában az innováció áll, továbbra is jelentős szerepet játszik a gyártók tevékenységében az úgynevezett generikus, azaz már lejárt szabadalmú termékek továbbfejlesztése. Ugyanis a az fejlesztésű - originális - termék létrehozására csak a legnagyobb nemzetközi gyógyszergyártóknak van rendelkezésére álló anyagi forrása.

Marosfi László, az Egis gazdasági vezetője a Világgazdaságnak elmondta, hogy a gyár gyógyszereinek 70 százalékát teszik ki a generikus készítmények. Az Egis a 2008-as évben mintegy 9 milliárd forintot, azaz árbevételének 9 százalékát fordította kutatás-fejlesztésre. A Richter Gedeon Nyrt. bevételének hasonló hányadát fordította ilyen célokra, amely a társaság esetében mintegy 17 milliárd forintot jelentett mondta el Beke Zsuzsa, a cég PR-vezetője. Mint elmondta ekkora összeggel nem lehet originális fejlesztésbe fogni.

Leitner György, a GlaxoSmithKline (GSK) ügyvezető igazgatója – akinek cége évente mintegy 8-900 millió forintot fordít K+F tevékenységre - hozzátette, hogy az egyik felmerülő kérdés az iparágon belül az, hogy mi is számít innovációnak. Mivel az alapötlet és kutatás iránya nyilvános ezért valószínű, hogy egy-egy molekula kifejlesztése során más gyártók is foglalkoznak az adott termékkel.

Kövess minket!

generikum
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek