A gyermekvállaláshoz pozitív minták is kellenek

Közzétéve: 2012. 09. 12. 08:01 -

• 1 perc olvasás

Család és karrier? elnevezéssel rendez konferenciasorozatot a Három Királyfi, Három Királylány mozgalom.

Család és karrier? elnevezéssel rendez konferenciasorozatot a Három Királyfi, Három Királylány mozgalom. Az előadások, beszélgetések célja annak bemutatása, hogy a gyermekvállalás, a családalapítás, illetve a jó értelemben vett karrier megfér egymás mellett – olvasható a Magyar Nemzet – online oldalán.

A jelenlegi demográfiai és párkapcsolati krízisekkel telített helyzetben minden lehetséges fórumon meg kell fogalmazni azt az üzenetet, hogy noha nehéz, mégsem lehetetlen a család és a karrier összehangolása – nyilatkozta az mno.hu portáljának Vígh József. A mozgalom koordinátora úgy látja, e probléma megoldása nem lehet csupán egy-egy szereplő feladata. Fontosnak tartja, hogy megváltozzon a társadalmi közérzet, emellett a politikának is hangsúlyos szerepe van. Az adórendszer átalakítása, az atipikus foglalkoztatási formák, a Népesedési Kerekasztal javaslatainak figyelembe vétele fontos momentumok a helyzet kezelésében – fűzte hozzá Vígh, aki elmondta azt is, hogy a munkahelyi anomáliákra is figyelni kell, vagyis mindenképpen növelni kell a családbarát munkahelyek számát.

Az előadás-sorozat neves szakembereket vonultat fel. Többek között Bagdy Emőke a Károli Gáspár Református Egyetem professzora, Túry Ferenc professzor a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézet igazgatója, valamint Pál Feri atya római katolikus pap, mentálhigiénés tanácsadó tart előadást a Semmelweis Egyetemen.

A konferenciabeszélgetések, előadások időpontjai: szeptember 25., október 30., illetve november 27. Helyszín: Semmelweis Egyetem, Nagyvárad tér 4.

Kövess minket!

népesedéspolitika - Népesedési Kerekasztal
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek