A hodálymódszer
Közzétéve: 2011. 05. 21. 09:04 -
• 2 perc olvasásKözzétéve: 2011. 05. 21. 09:04 -
• 2 perc olvasás
Eltört a karja május 2-án egy 28 éves női ápoltnak a kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonában.

Sérülését a helyi Semmelweis Kórházban látták el, és hivatalból bejelentést tettek a rendőrségnek, amely nyomozást indított ismeretlen tettes ellen súlyos testi sértés gyanújával. Az újabb halasi hír is bejárta a médiát. A legtöbb médium ekkor fölelevenítette a korábbi információkat, amelyek szerint vádat emeltek az intézmény három ápolója ellen az ápoltak sérelmére elkövetett bűncselekmények miatt. Megemlítették, hogy több gazdasági ügyben is nyomozás indult.
Simon Ilona, a korábbi igazgató azt mondja: azért mondott le, mert a sorozatos támadások az ő személye ellen éleződtek ki. Ismeretei szerint az újabb feljelentéseket a Szcientológiai Egyház Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért elnevezésű alapítványa tette - úgy, hogy bizonyos dolgozói csoportok belülről is segítik őket információkkal. A lemondásával sem szűntek meg a támadások, amelyek arra szolgálnak, hogy minél több rendőrségi ügyet kreáljanak, és a közvélemény ennek alapján ítélje meg a munkájukat. A dolgozókat már sikerült fölzaklatni és szembefordítani egymással - Simon Ilona szerint a cél az intézmény ellehetetlenítése.
A szakma által elismert intézetről van szó. Sok orvos szeretné, ha a kiskunhalasi otthonba kerülne a betege, állítja Rausch Sándor, a fenntartó Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés alelnöke. Körülbelül hároméves a várólista, ennyi ideig kénytelenek még a családtagjai gondoskodni egy olyan emberről, akiről ma megállapítják, hogy betegotthoni elhelyezést igényel.
Pillanatnyilag 215 dolgozó 355 beteget lát el a halasi intézetben. Ahhoz, hogy mindenkinek jusson a törvény által előírt, személyenként legalább hat négyzetméteres lakóterület, vagy el kellene küldeni 85 ápoltat, vagy 300-400 millió forintért új épületszárnyat építeni. Az első megoldás lehetetlen helyzetbe hozná a gondozottak családját, a másodikra pedig nincs pénz.
Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke elismeri, hogy az önkormányzat képviselői nem mindig kezelték jól a halasi betegotthonban kialakult helyzetet. 2009 ősze óta érkeztek a megyére névtelen feljelentések az otthonból. Ám sem az APEH, sem az előző kormány Szociális és Családügyi Minisztériumának vizsgálata nem tárt föl szabálytalanságot.
Bányai Gábor úgy véli: ami a halasi intézetben történik, jelentős részben az OPNI bezárásának következménye. Az ominózus 7-es osztályon olyanokat ápolnak, akiknek nem betegotthonban volna a helyük, hanem a kórházak krónikus pszichiátriai osztályán. Azért nem ott vannak, mert a kórházakban szinte már nincs ilyen osztály: az egész pszichiátriai ellátás ellen merénylet történt az elmúlt években, amikor az ellátóhelyek jelentős részét megszüntették.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek