A kártérítési perektől is tartanak az orvosok

Közzétéve: 2010. 12. 04. 10:15 -

• 1 perc olvasás

Kártérítési perektől tartanak az orvosok, amikor a komplikált esetekben a császármetszést választják.

Weborvos Archívum

Ezt a Nőgyógyász Szakmai Kollégium elnöke mondta az RTL Híradónak. Az egészségbiztosító által összeállított, a Népszabadságban megjelent lista szerint minden harmadik gyerek így születik meg. A műtéti toplistán azonban az abortusz és a szürkehályog-műtét is megelőzi a császármetszést. A listán a negyedik a boncolás, szakértők szerint ez viszont túl kevés.

A műtéti toplista elején van a terhesség-megszakítás a békéscsabai kórházban. Az országban évente több mint 32 ezer abortuszt végeznek, de nem ez az első helyezett. Szürkehályog-műtétből 64 ezernél is több van, míg a császármetszések száma eléri a 28 ezret.

A negyedik helyen a boncolás áll. Az egészségügyi szakértő szerint az egészségbiztosító adataiból az is kiolvasható, milyen beavatkozásból végeznek túl keveset.

Az egészségbiztosítónál pénteken nem akartak nyilatkozni, de egy közleményben azt írták: a közzétett számok alapján semmilyen szabálytalanságot nem feltételeznek, így nem is vizsgálják az ügyet.

Kövess minket!

császármetszés
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek