A korszerű kötszerek sorsa Magyarországon

A folyamat kulcsfigurája a képzett vagy éppen a képzetlen orvos.

A fejlesztő-gyártó a piaci keresletet kívánja kielégíteni mindig jobb, korszerűbb, pontosabban és könnyebben felhasználható termékekkel. A második lépésnél már nehezebb a helyzet - meg kell határozni, ki is valójában a felhasználó. Az orvos? A beteg? Az a piaci résztvevő, aki az áruért fizet? – írja cikkében Dr. Rozsos István PhD. Sebész – érsebész szakorvos, MBA-szakközgazdász, a pécsi Théta Központ igazgatója. E logika alapján figyelmünknek az Országos Egészségpénztár (OEP) felé kell fordulnia. Az OEP szükségszerűen - mivel adott kerettel gazdálkodik - semmiképpen nem kíván pazarolni. Ez elfogadható, de akkor definiálni kell a pazarlás fogalmát. A drágának tűnő megoldás általában olcsóbb a végén. A folyamat kulcsfigurája a képzett vagy éppen a képzetlen orvos.

Adódik a kérdés, hogy az OEP milyen körülmények között és valójában kinek veszi a kötszert, és kinek mire is van szüksége. Ebben az orvos a szakértő. Nemcsak azért, mert a tanulmányai feljogosítják, hogy véleménye legyen - hanem azért is, mert ő találkozik a beteggel, ő ismeri a kórfolyamatot, és a beteg hozzá fordult bizalmával. Meg kell felelni a tisztességes gyógyítás szabályainak, a beteg elvárásainak, aki minél előbb meg akar gyógyulni. És meg kell felelni a gazdasági folyamatokat kezelő OEP-szabályoknak. E szabályok nem szükségszerűen rosszak, sőt a betegkövetés kötelezővé tételével jelentősen javultak a dokumentációk. De nem szabad felednünk, a merev szabályok gyakran hátráltathatják az orvosi munkát, a gyógyulást, a rehabilitációt.

A szakértő orvos helye és kapcsolata a korszerű kötszerek felhasználásának folyamatában jelenleg egyáltalán nem, vagy ha igen, akkor rosszul szabályozott. Ideális esetben senki sem érdekelt abban, hogy a beteg lassabban vagy soha ne gyógyulhasson meg. Azonban pénzügyi korlátok szükségessé tehetik, hogy eltérjünk az ideálistól, de nem térhetünk el az optimálistól. Az optimális folyamat az, amikor a lehetőségeinket is integráljuk a vágyaink kialakításában. Ezen esetben mindenki jól jár - a gyártó kifejlesztette a korszak leghatékonyabb eszközét, amelyből az OEP megveszi azt a szakértő orvosok javaslatára -, azoknak a betegeknek, akiknek arra van leginkább szükségük. Így a sebek gyorsabban meggyógyulnak, rövidebb ideig terhelik a táppénzes kiadási oldalt.

És viszszatérnek, visszatérhetnek a termelésbe, az emberek közé az életbe. Végeredményként - a társadalom egészsége és teljesítőképessége, tehertűrő képessége javul. És a kulcs itt található. Ha az OEP nem engedi be folyamatosan a korszerű eszközöket, mert az pazarló felhasználást is eredményezhet. A felkészületlen orvosok az olcsó, száraz, ecsetelős sebkezeléssel sok pénz nem tudnak kidobni az ablakon, igaz, a betegek gyógyulását sem segítik elő, a gyógyulás időtartama a végtelenbe mutat, így a kiadási oldalon is végtelenített összeg szerepel.
Más oldalról, ha a kötszerválasztékot és a felhasználhatóságot a kevésbé felkészültekhez igazítjuk, a betegoldalon visszafordíthatatlan károkat okozunk az optimális folyamatokról való lemondással.

Maximálisan egyetértek azzal a szemlélettel, hogy csak azon eszközök (kötszerek, kötözőrendszerek) kerüljenek a tb-támogatási listákra, amelyekre valóban szükség lehet. Azzal viszont már vitatkoznom szükséges, hogy a magyar beteg jelentősen eltérne a világ más betegeitől. Mert ha nem, akkor miért kell Magyarországon újra és újra bizonyítani egyes, a világon már alapvetővé vált kötszer szükségességét. El kell fogadnom a lehetőségek adta korlátot, de nem kell elfogadnom a korlát adta lehetőséget. Tudom, hogy a magas technológiai színvonalon készült kötszerek sokkal magasabb képzettséget igényelnek az orvosoktól, betegektől egyaránt, mint az egyszerű száraz kötések.

De ebben a tudásközegben a "nem ártás" fogalma is megváltozott, és biztos, hogy ami 10-20 éve még nem számított "károkozásnak", az napjainkban már nem éri el az elvárható ellátás szintjét!
A lehetőségek tiszteletben tartása és az új eszközök befogadása ezért rendkívül fontos, minden jóérzésű orvoskollégám nevében kijelenthetem, hogy a teljesíthető feltételeket vállaljuk, ha gyógyítási eredményeink javításában ezeket az esélyeket megkaphatjuk. Lehetne ez egy kiáltvány, hogy senki ne engedje - mert senkinek a sebe, a teste nem szereti, ha akadályozzuk -, ha szándékosan rontjuk az esélyét a gyógyulásra és a teljes életre.