A magyar vakcinaigazolványt is leválthatja az uniós

Közzétéve: 2021. 04. 02. 15:49 -

• 1 perc olvasás

A jelenlegi magyar vakcinaigazolvány Magyarországra, illetve azokra az országokra vonatkozik, amelyek kétoldalúan elfogadják azt.

Az EU-Monitor főszerkesztője szerint lesz közös európai vakcinaútlevél. Gyévai Zoltán az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorának azt mondta: első körben egészségügyi célokat szolgál majd, később lehet majd utazásnál is igénybe venni. Utóbbi esetében pedig a jelenlegi tervek alapján a tagállamokra bízzák, hogy az Európai Gyógyszerügynökség által elfogadott vakcinákon kívül milyen oltást fogadnak el.

Az EB azt is rögzítette, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott vakcinák esetében a tagállamoknak nem lenne választási lehetőségük, „akit ezekkel oltottak be, utazhat szabadon, ha eljön az ideje”. A lehetőség az orosz és kínai oltások esetében is nyitva állna, ennek eldöntését viszont már a tagországokra bízná a testület. Magyarán, döntsenek maguk az államok, fogadnak-e ilyen vakcinával beoltott turistákat.

Ám mindez egyelőre csak javaslat, amiből sok van - jelentősége annak lesz, ha majd az Európai Tanács létrehozza az álláspontját.

Kövess minket!

oltási igazolvány
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek