A rendszer már kettészakadt | Weborvos

A magánfinanszírozás többféle csatornán keresztül már most is létezik az egészségügyben, a források 30 százalékát ez adja.

Az adómentesség lehetősége önmagában nem indít el lavinaszerű változást a szolidaritási elvű rendszerben - állítja Péteri János, a GKI Egészségügykutató Intézet Kft. vezető tanácsadója -, ellenben lehet kedvező hatása: forrást hozhat az egészségügybe. A cégek például vásárolhatnak üzemorvosi ellátást kiegészítő szolgáltatásokat a dolgozóiknak, vagy akár azok családtagjainak is. Fellendítheti a magánszolgáltatások piaci fejlődését is. A kutató megjegyezte: a törvényben a kifizető által viselt betegségbiztosítás díja teljes mértékben adómentes, de a biztosítási szolgáltatások adómentessége nem korlátlan.

A biztosítók most kétféle betegségbiztosítással kapcsolatos terméket kínálnak. Az egyikben költséget vállalnak át, azaz közvetlenül fizetik a szolgáltatóknak biztosítottjuk ellátását, vagy ennek érdekében a biztosítottat látják el pénzzel. Ez korlátlanul adómentes szolgáltatás a jövőben is, de csak akkor, ha a célja nem jövedelempótlás. A másik esetben, amikor a biztosítási eseményhez kötötten (például táppénz kiegészítése esetén) meghatározott összeget fizetnek ügyfeleiknek, jövedelempótlás címén, limitet határoztak meg. A szolgáltatás maximuma a biztosítás évét megelőző két évvel a KSH által számított bruttó átlagkereset 50 százaléka lehet: ez a szabály jövőre 3287 forint napi maximális térítési díjat enged adómenetesen, minden további forint után adózni kell.

A magánfinanszírozás többféle csatornán keresztül már most is létezik az egészségügyben, a forrásoknak ugyanis a 30 százalékát ez adja, csak ennek nagyobb hányadát a családok főként közvetlenül zsebből, ritkábban kiegészítő biztosításaik révén fizetik. A vitatott törvénymódosítás nemcsak a „felső tízezernek", hanem a középréteg széles körének is hozzáférést biztosíthat hatékony egészségügyi szolgáltatásokhoz, úgyhogy az közvetlenül nem a családi kassza biztonságát veszélyezteti, nem készteti állandó tartalékolásra, pénzügyi készenlétre a háztartásokat.

Péteri János azt gondolja, hogy a további részletek kidolgozása elvezethet akár odáig is, hogy az apróbb ambuláns műtétekre vagy a CT-, MRI-vizsgálatra nem kell majd hosszú hónapokat várni, mert a magánbiztosító megvásárolja az ilyen szolgáltatásokat ügyfeleiknek. A mérleg másik oldalán pedig mérséklődhet a nyomás az állami ellátórendszeren, és a hálapénz helyett „rendesen", számla ellenében juthatnak a szolgáltatáshoz a biztosítottak.

A kutató szerint értelmetlen a rendszer kettészakadásával, mint új jelenséggel érvelni, mert ez a folyamat már régóta zajlik. A tehetősebbek már most a magánszolgáltatókat választják vagy külföldre mennek, ha kezelésre van szükségük. A középréteg zsebből fizet a nőgyógyásznál, vagy az egyéb diagnosztikai ellátásért, a gyógyszerekért. A probléma nagyságát érzékelteti, hogy mekkora gond, ha valaki a családból tartós ápolásra szorul. Péteri János úgy becsüli, hogy jelenleg minden negyedik háztartásban valaki esetleg azért adja fel a munkáját, hogy ápolni tudja tartósan beteg vagy végleg ápolásra szoruló rokonát. Az egyre duzzadó probléma megoldásában jelentős szerephez juthatna egy az állammal együttműködő, annak feladatait részben átvállaló magánbiztosítási rendszer.