A sportolóké a világ legnehezebb foglalkozása | Weborvos

„Mindenki csak dumál, ahelyett, hogy a lényegről beszélne. A felkészítésről."

Dr. Petrekanits Máté, a Testnevelési Egyetem terhelés-élettani laboratóriumának vezetője szerint az élsportnak vannak káros hatásai, de ezen nem is lehet csodálkozni. A felelőtlenséget és a szakértelem hiányát tartja a kiváltó okok két legfontosabbjának a sportolók fizikai állapotát évtizedek óta vizsgáló Petrekanits.

Kolonics György haláláról, az utóbbi idők legnagyobb visszhangú esetéről elmondta, a kenusklasszis - versenyzőtársai emlékei szerint - többször is komoly fáradtságra panaszkodott, előfordult, hogy rosszul lett a tréningeken, mégsem történt semmi érdemleges, ami megelőzhette volna a bajt.

- Ráadásul a laboratóriumi körülmények között végzett analízisek eredményei legföljebb irányadóak, de semmiképpen sem meghatározóak. Hiszen amíg a sportoló egy terheléses vizsgálat alkalmával csupán egyszer ér el teljesítőképessége csúcsára, addig egy mérkőzésen vagy edzésen ötször, hétszer is eljut a maximumig.

A labdarúgó szíve - így az „élettanász" - meccsenként 18-24 ezret ver, hozzávetőleg annyit, mint egy maratoni futóé. Csakhogy - teszi hozzá -, a futballista hetente két-három találkozón is pályára lép, a maratonista viszont évente teszi meg ugyanennyiszer a távot.

Merész dolog kijelenteni, hogy a labdarúgás lenne a legveszélyeztetettebb sportág, ám - elsősorban a tömegjellege miatt - valóban ebben a sportágban történik a legtöbb tragédia. A friss adatok szerint a magyar sportolók negyvenkét százaléka labdarúgó. E tekintetben a csapatjátékokhoz képest a pálya mérete miatt is rosszabb helyzetben van a futball: minél nagyobb a játékterület, annál jelentősebb az úgynevezett oxigénadósság.

Amennyiben a sportoló nincs ideális állapotban fizikailag, egészségileg és mentálisan, szinte törvényszerűen fellép a túlterheltség - magyarázza Petrekanits. Úgy véli, az edzők felelőssége megkerülhetetlen. A trénerek a teljesítménykényszer miatt gyakran semmibe veszik a rájuk bízottak élettani tényezőit. A sportolók - többnyire a szakvezetők beleegyezésével - lázasan, betegségükből ki nem gyógyulva is vállalják a játékot, a versenyzést, így sokszorosára nő a rizikó.

A szélsőséges eseteken túl a maradandó károsodások jelentik a legnagyobb kockázatot. A mozgásszervi - elsősorban a bokát és a térdet érintő - sérülések gyulladásokhoz vezetnek, minek nyomán a szív, a tüdő, a máj is torzulásoknak lesz kitéve. Az aktív pályafutás befejezését követően akut szívbetegség, s akár rokkantság is lehet a felelőtlen sportolói életvitel következménye.

Amikor a dopping témaköre szóba kerül, dr. Petrekanits Máté váratlan kijelentést tesz: „Meggyőződésem, hogy a serkentő, stimuláló szereknek nincs meghatározó jelentőségük a sportteljesítményekben." Hozzáteszi, hogy a doppingolással kapcsolatban kötetnyi a legendagyűjtemény, noha a szerek hatásfoka meg sem közelíti azt a szintet, amelyet a kívülállók vélelmeznek.

Ami az egészségre gyakorolt hatást illeti, a szakértő így fogalmaz: „Mint mindenben, ebben is különbözőek vagyunk. Van, aki elbírja, van, aki belehal. Ahogyan megtörténhet ez némely gyógyszer esetében."

- Ha tragédia történik, felhördülünk, és ez természetes, de csodálkoznunk, sajnos, egyáltalán nem kell: a pályákon, a csarnokokban nem gépek, hanem emberek szerepelnek. Semmi kétség: a világ legnehezebb foglalkozása a sportolóké. De talán a legszebb, és megfelelő körültekintéssel, szakértő támogatással végezve a legegészségesebb is.