A szegény sorsú gyerek nagyobb veszélyben van

Közzétéve: 2009. 07. 13. 08:22 -

• 2 perc olvasás

Európában hat gyermekhalálból öt kis, illetve közepes nemzeti jövedelmű országokban következik be.

Weborvos Archívum

Egyszerű biztonsági intézkedésekkel és módszerekkel a gyermekbalesetek száma a felére lenne csökkenthető Magyarországon - derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vizsgálatából. A kutatás megállapította, hogy Európában hat gyermekhalálból öt kis, illetve közepes nemzeti jövedelmű országokban következik be. Dinesh Sethi, a WHO munkatársa elmondta, hogy a legnagyobb és legkisebb halálozási szám között nyolcszoros különbség észlelhető az államok között. „Egyes országokon belül is nagyok az eltérések a szegényebb vagy a gazdagabb családból származók között" - jelentette ki Sethi.

Kimutatásuk szerint a társadalom legszegényebb rétegeiből származó gyerekeknél kilencszer nagyobb a valószínűsége, hogy elhunyjanak balesetben, mint azoknak, akik nagyobb jövedelmű társadalmi réteghez tartoznak. Mindez arra vezethető vissza, hogy nem biztonságos környezetben élnek, mert a szegényebb családok esetleg nem engedhetik meg maguknak a korszerű és biztonságos berendezéseket. Eleve veszélyforrás az is, ha valaki egyedül neveli gyermekét, vagy ha egyik családtag valamilyen szenvedélybetegséggel küzd.

Magyarországon is igen magas a gyermekek és fiatalok halálozási aránya: 2008-ban a mintegy hétezer-ötszáz közlekedési balesetben elhunyt személy közül 193 volt húsz év alatti. „Évente mintegy ötvenezer gyermeket és fiatalt vesznek fel valamilyen baleset miatt szakellátásra a magyar kórházak" - mondta Bényi Mária, az Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ (OSZMK) osztályvezetője. A kimutatás szerint európai viszonylatban hazánk az alsó harmadban van, vagyis a kis és közepes nemzeti jövedelmű országok közé sorolható, azaz kevésbé biztonságos környezetet tudunk teremteni gyermekeinknek.

Az OSZMK összesítése alapján a külső okokra visszavezethető halálozások csaknem fele véletlen baleset, ennél csak a születési rendellenességek okoznak több haláleset Magyarországon. Már évek óta a közlekedési balesetek állnak az első helyen, ezt követi a balesetnek nem minősülő szándékos önártalom. 2007-ben száz fiatal vetett véget életének önkezűleg, kettő még tizennégy éves sem volt. Ezután következik a fulladás (41 eset) és a mérgezés (19 eset), majd a testi sértés (szintén 19 eset). Esés, zuhanás és égés tizenegy-tizenegy fiatal halálát okozta tavalyelőtt.

A WHO már korábban kidolgozott egy használható stratégiát a balesetek számának csökkentésére, amit az Egészségügyi Minisztérium is átvett. Ha a tárca októberre teljesíti a feltételek rá eső részét, huszonötezer dolláros támogatásra is számíthatunk a WHO-tól. A stratégia hét fő pontból áll: közöttük a kormányzat irányításával a rendszer működtetése, a folyamatos működés anyagi feltételeinek megteremtése, és a balesetek megelőzésének a népegészségügyi programba való beépítése, figyelemmel az Európai Unió javaslatára.

Kövess minket!

baleset gyermekbaleset közlekedési baleset OSZMK - Országos Szakfelügyeleti Módszertani Központ
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek