A szülőket korlátozza az oltási rendszer

Közzétéve: 2013. 11. 02. 08:57 -

• 2 perc olvasás

Jövő évtől nem dönthetnek szabadon a szülők arról, hogy kérik-e a pneumococcus elleni védőoltást.

Weborvos Archívum

A kormány tizenegyedik oltásként kötelezővé tette a pneumococcus elleni védőoltást. Bár kevés család száll szembe a rendszerrel, a gyerekek 99 százaléka megkapja a vakcinát, a felmérések azt mutatják, hogy a szülők nem szívesen „tömik" oltóanyagokkal a csemetéiket. A kötelező jelleg ellen küzdő szervezet szerint széleskörű vizsgálatok hiányában lehetetlen megítélni, milyen negatív hatásai vannak a vakcináknak. A minisztérium viszont büszke arra, hogy a kötelező oltásokkal több betegséget sikerült szinte teljesen kiszorítani Magyarországról – írj a hvg.hu.

„A védőnő csupán az oltások nevét sorolta fel és támadó stílusban közölte, ha nem viszem a gyerekemet oltásra, fel fog jelenteni az ÁNTSZ-nél. Pedig nem mutattam semmilyen ellenállást, jeleztem a védőnőnek, gyerekem meg fogja kapni a szükséges oltást, hiszen eddig is minden gyerekkori oltást megkapott" – ezzel a panasszal fordult tavasszal az oltások kötelező jellege ellen tiltakozó Nebáncsvirág Egyesülethez egy szülő, aki nem értette, miért kell mindenáron beoltani a gyerekét a pneumococcus nevű baktérium ellen.

Pedig a védőnő határozott fellépésének nem volt alapja, ugyanis a középfülgyulladás, a baktérium okozta arcüreggyulladás, a tüdőgyulladás és agyhártyagyulladás megelőzésére szolgáló oltás beadása jelenleg nem kötelező, csak – ahogy a népegészségügyi szaknyelv fogalmaz – „kötelezően ajánlott". Azaz az orvosnak, védőnőnek jeleznie kell a két évnél fiatalabb gyerekek szüleinek, hogy az oltás mire jó és ingyenesen megkapható.

Jövő januártól viszont a szülőknek nem lesz választási lehetőségük: az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn jelentette be, hogy a Prevenar nevű védőoltást kötelezővé teszik, a méhnyakrák megbetegedésért felelős HPV-vírus elleni oltás pedig kötelezően ajánlott lesz.

A teljes cikk a hvg.hu oldalán olvasható.

Kövess minket!

védőoltás - vakcina HPV - Human Papilloma Vírus pneumococcus
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek