A titokzatos ásítás | Weborvos

Nem fejtették meg, de sok apró ismerettel gazdagították az ásítás tudományos hátterét.

Kutatók - orvosok, pszichológusok, etológusok, élettanászok - a párizsi Pitie Salpetriere Klinikán tartották meg első konferenciájukat, ahol, ha nem is fejtették meg, de sok apró ismerettel gazdagították az ásítás tudományos hátterét. Abban nem volt vita, hogy valódi ásításról akkor beszélünk, ha az óriási levegővétel legalább hat másodpercig tart, és ha a száj legalább négy centiméterre kinyílik. Ilyenkor a légutak és a tüdő jelentősen kitágul. Naponta átlagosan tizenöt alkalommal ásítunk, leggyakrabban persze a reggeli ébredés után. Köztudott az is, hogy az újszülött, de már a 12 hetes embrió is ásít az anyaméhben, amit számtalan magzati ultrahangos fotó és film bizonyít. Ez azért is figyelemre méltó, mert az embrió nem lélegzik, és kizárólag a köldökzsinóron át kap az anyától oxigént.

Egy indiai belgyógyász kórélettani kísérletekkel bizonyította, hogy az ásításban az agy legősibb régiói vesznek részt. Szélütötteknél ezek az idegrendszeri központok bizonyos, akaratlagosan nem mozgó izomcsoportokat aktivizáltak. A legizgalmasabb kérdés persze az, hogy mi hozza ingerületbe az agyat, melyek az ásítás kiváltó okai. A tisztán élettani magyarázat, tehát hogy ásítással a kitágult tüdőfelületen át több oxigén jut az agyba és több szén-dioxid távozik a szervezetből, így az álmos ember felélénkül, ébren marad - igaz, de nem elégséges. Vannak, aki más fiziológiai vonalat is erőltetnek.

Például a konferencián előadó Andrew Gallup, New York-i kutató szerint az ásítás lehűti az agyat és ezt egér- és madárkísérletekkel próbálta bizonyítani. Vitathatatlan, hogy kell pszichológiai, szociális háttérnek is lennie, hisz az ásításnak a társas érintkezésben, a kommunikációban is fontos szerepe van. Az emberhez legközelebb álló emlősöknél, a majmoknál a párzási rítus része lehet az ásítás, de jelezhet békülési szándékot is. Máskor az ásításnak nyugtató szerepe van: a vezérmajom ásíthat azért is, hogy megmutassa „alárendeltjeinek", hogyan vezessék le az idegességüket.

A kommunikációt vizsgálva rengeteget foglalkoztak az ásításnak közismerten „fertőző" jellegével is. Ugyanakkor az autisták és a skizofrének szinte alig ásítanak. A döntő magyarázat azonban még hiányzik. Ahogy Olivier Walusinski, a párizsi konferencia szervezője a Dér Spiegelnek adott interjújában fogalmazott, „ha egy ötvengrammos embrió ennyi energiát fektet ebbe a mozgástípusba, annak komoly oka van". Hogy pontosan mi, az további kutatásoknak kell kiderítenie.