A törvényes munkaidőnél 30-40 százalékkal is többet ügyelhetnek az orvosok

Közzétéve: 2010. 08. 17. 08:20 -

• 1 perc olvasás

A törvényes munkaidőnél 30-40 százalékkal is többet ügyelhetnek az orvosok július-augusztusban.

Weborvos Archívum

Az egyébként is csak a szükséges minimum létszámmal működő kórházakban a nyári szabadságok idején nehezebb ellátni a betegeket. Akik maradnak, jóval többet dolgoznak. A tervezhető műtéteket általában elhalasztják, és sokan inkább megvárják, amíg választott orvosukhoz mehetnek, ezért ilyenkor körülbelül 10 százalékkal kevesebb a beteg.

A Semmelweis Egyetem belgyógyászatán nem mentek szabadságra a betegek. Minden ágyon kezelnek valakit. Feleannyi orvos és nővér látja el őket ilyenkor. ki nincs szabadságon, az többet dolgozik. „Ezekben a hónapokban ugye, szerencsére félév alapján számoljuk az ügyeleti számot, úgy kijön, ha ezt a hónapot nézve a törvényes munkaidőnél 30-40 százalékkal többet dolgozik a teljes orvos-kar július-augusztus folyamán" – mondta dr. Mezőfi Miklós, a Szent Imre Kórház vezetője.

Az orvosigazgató azt mesélte, hogy amelyik orvos nincs külföldön, az bármikor berendelhető, és néha szoktak is élni ezzel. Annak ellenére van ez így, hogy nyáron összességében kevesebb a beteg.

„Kevesebb beteg érkezik a nyári időszakban, a betegek is elmennek szabadságra, nyaralni, illetve nyári munkákat végeznek, tehát az előjegyzett, szelektív ellátás mindenképpen csökken" – mondta dr. Brünner Szilveszter, a Kanizsai Dorottya Kórház főorvosa.

Kövess minket!

Szent Imre Kórház nagykanizsai kórház kórházi ellátás - fekvőbeteg-ellátás
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek