Adományokat vár a visszainduló csoport

Közzétéve: 2010. 01. 25. 08:10 -

• 2 perc olvasás

Csütörtökön újabb orvoscsoport indul útnak Haitire a Magyar Református Szeretetszolgálat szervezésében

Weborvos Archívum

Osgyán Dániel, a szervezet nemzetközi munkacsoportjának igazgatója, aki szombaton tért haza a földrengés sújtotta térségből, katasztrofális állapotokról számolt be. Port-au-Prince-ben pattanásig feszült a hangulat, az emberek ösztönlény módjára viselkednek, tombol az erőszak és az agresszió, a közállapotok leírhatatlanok - mondta el. A csoportvezető személyes tapasztalatairól úgy fogalmazott: már indulásukkor is tudták, hogy az ötfős orvosi segítségnyújtás csepp a tengerben, de igyekeztek mindent megtenni a fedél, ivóvíz és élelem nélkül maradt lakosságért.


A helyszínen teljesen koordinálatlan az egészségügyi, segélynyújtási munka, az orvoscsoportnak is magának kellett gondoskodnia a biztonságáról, később az amerikai hadsereg védelmét kérték. A magyar orvosok nem a biztonságos ENSZ-bázison dolgoztak, hanem kordont vontak az utcán és ott gyógyították a helybelieket, akik százával érkeztek ellátásért. Osgyán elmondta: egy idő után túl nagy tömeg alakult ki körülöttük, folyamatosan tovább kellett menniük. Csatlakozott hozzájuk egy német, majd egy tajvani és egy angol mentőalakulat is. Együtt mentek be a legsúlyosabban érintett városrészbe, ahol egy valaha volt kórház udvarán állították fel betegellátó „központjukat". Folyamatosan mintegy kétszáz sérültet kezeltek az ideiglenes kórházban.

A Református Szeretetszolgálat orvoscsoportja - megváltozott összetétellel, de változatlan lelkesedéssel - csütörtökön ismét Haitire utazik. Olyanokat akarnak kezelni, akiket a földrengés óta még nem látott orvos, s megkülönböztetett figyelmet fordítanak a gyermekekre. Helyszíni tapasztalataik szerint a csecsemők megsegítésére senki nem gondol, pedig az anyák képtelenek ellátni gyermekeiket, a kicsiket mocskos tócsákból itatják. Éppen ezért most elsősorban a legfiatalabbak számára gyűjtenek, valamint orvosi segédeszközöket és gyógyszeradományokat várnak.


Osgyán Dániel leszögezte: kulcsfontosságú a fájdalomcsillapító és a babatápszer, de rendkívül nagy segítség lenne, ha hosszú távon felhasználható, instant ételeket vihetnének. A csütörtöki indulásig minden adományt várnak.

„A kisgyermekekkel nem foglalkozik senki"
Már úton az újabb magyar segítség Haitira, a földrengés sújtotta övezetbe, s lassan indul a gyermekeket megsegítő szállítmány is – tájékoztat a Magyar Hírlap is és beszámol arról, hogy a magyar kormány héttagú mentőcsapata csaknem félnapos késéssel indult útnak, megérkezett viszont tegnap Haitira a Debreceni Egyetem különleges orvos- és mentőcsoportja, amely sátorkórházzal segít a sérülteken ott, ahová eddig nem vagy csak kis számban jutottak el a mentőcsapatok. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet is a napokban indítja útnak Haitira az első szállítmányát, amely kötszereket, személyes higiéniai szereket, víztisztító tablettákat, gyulladás- és fájdalomcsillapítókat, pelenkákat tartalmaz. Erdő Péter bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke is felhívást intézett a haiti lakosság megsegítésére.

Kövess minket!

Haiti
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek