Aggályosnak tartják az orvosok a miniszter covidterápiás utasítását

Közzétéve: 2021. 03. 12. 18:52 -

• 1 perc olvasás

Maga a protokoll számos orvos szerint életveszélyes lehet a súlyos állapotban lévő betegeknél.

Kásler Miklós emberi erőforrásokért felelős miniszter egy terápiás utasítást küldött az ország minden érintett ellátóhelyének. Viszont maga a protokoll számos orvos szerint nemhogy életveszélyes lehet a súlyos állapotban lévő betegeknél, de a megfogalmazásában szakmai hiányosságok is vannak - írta a napi.hu.

Nem világos belőle, hogy pontosan milyen élettani értékek mellett alkalmazandó, ahogy az sem érthető, hogy a minisztérium miért olyan tudományos cikkeket csatolt alátámasztásul az előíráshoz, amelyek érintőlegesen foglalkoznak a javasolt kezelési móddal. Ráadásul az egyik forrás esetében hitelességi kérdések merülnek fel, míg egy másik mindössze három magyar beteg kezeléséből von le messzemenő következtetéseket a tárcavezető, amelyet egy ilyen kiterjedt ajánlás esetében nem szabadna megtenni. Sokan hiányolják azt is, hogy egyetlen releváns nemzetközi szervezet sem javasol még csak hasonló kezelési gyakorlatot - írták.

A lap által megkeresett orvosok szakmaiatlannak tartják az utasítást, némelyikük pont abban lát kiutat, hogy ugyan kötelező jelleggel be kellett építeni a protokollba, de annyira tág megfogalmazásokat használ az alkalmazhatósági betegkörre, hogy éppen emiatt nem kell azzal élniük. Ugyanakkor volt, aki pont a kötelezőség miatt attól tart, hogy bármely Covid-19 betegségben elhunyt személy hozzátartozója perelheti az ellátószemélyzetet, ha nem alkalmazták a Kásler Miklós Emmi-miniszter március 7-én megküldött levelében szereplő terápiát. A miniszteri utasítás és annak szakmai értelmezése a teljes cikkben olvasható

Kövess minket!

protokoll - irányelv
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek