Aláírásokat gyűjtenek a nemátalakítást végző orvos szabadon bocsátásáért

Közzétéve: 2025. 03. 13. 06:59 -

• 1 perc olvasás

a Labrisz Leszbikus Egyesület indított petíciót B. Noémi kiskunhalasi urológus szabadlábra helyezéséért.

Eddig összesen 575-en írták alá a petíciót, amelyben követelik, hogy a nemátalakító műtéteket végző B. Noémi kiskunhalasi doktort helyezzék szabadlábra. Szerintük a doktor azon kevés orvosok közé tartozik, aki még fogadott itthon transznemű pácienseket. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség ugyanakkor az Indexnek elmondta, három hónappal meghosszabbították a letartóztatást, írja az Index.

„B. Noémi tevékenysége egyedülálló Magyarországon. Mivel majdnem minden más orvos félelemből már nem fogadott transznemű pácienseket, így a legtöbb transznemű ember ellátása is nála összpontosult” – kommentálta egy aláíró, hogy miért áll ki a január végén letartóztatott doktornő mellett. Egy másik szerint a „szabadon védekezés joga megillet egy olyan doktornőt, aki Magyarország egyik legelnyomottabb közösségét éveken keresztül segítette, szabályozás híján a rendelkezésére álló eszközökkel”. A kommentelő úgy véli, a magyar állam a bűnös, mert nem teszi lehetővé a transznemű emberek méltósággal történő kezelését és egészségügyhöz való hozzáférését.

A transzneműek könnyen lehetnek, voltak és vannak! célpontjai az autoriter diktatórikus rezsimeknek. Szabadlábra a doktornővel! Független bíróságokat! Vissza az alapvető emberi jogokkal! – olvasható a petíció hozzászólásai között, amelyet a Labrisz Leszbikus Egyesület indított B. Noémi kiskunhalasi urológus szabadlábra helyezéséért.

További részletek az Indexen.

Kövess minket!

petíció
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek