Annácskák

Közzétéve: 2007. 10. 06. 10:43 -

• 1 perc olvasás

Hanthy Kinga írása szerint a 14-15 évesek azt hiszik: vénkisasszonyok maradnak, ha nem vesztik el azonnal ártatlanságukat.

Weborvos Archívum

A felmérések szerint e leányok, akik biológiailag érettek ugyan, de ítélőképességüket tekintve babaszobába való gyermekek, még csak nem is védekeznek az első alkalmakkor.

A statisztikák nyugtatják a szakembereket. A tizennyolc év alattiak abortuszszáma az elmúlt időszakban a felére csökkent, tavaly a negyvenhatezernek mindössze 5,3 százaléka volt, ami szép eredmény a korábbi tízszázalékos teljesítéshez képest. Mindez, mondják, a felvilágosítómunkának, a védőnők, civil alapítványok erőfeszítésének is köszönhető.

A tinédzserek felismerik és megelőzik immár a szexuális élettel járó nem kívánt következményeket. Az újságíró szerint gyermeki lelki érettségű, ám testileg igen fejlett leányok alternatív szexuális technikákat is ismernek már a nem kívánt terhesség elkerülésére, s ezt a tudást, jó barátnők módjára, egymásnak is átadják.

Az orvosok, nem a szülészek, hanem a nemibeteg-gyógyászok mindeközben arról beszélnek, hogy terjednek, sőt új életre kelnek a rég elfeledett nemi betegségek. Sok betegük van. Hogy a gyermekek ide jutottak, abban elsősorban a felnőttek, a szülők a felelősek – írja a cikk szerzője.

Kövess minket!

szexológia
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek