Árnyék vetül az ápolókra

Közzétéve: 2010. 07. 17. 08:38 -

• 1 perc olvasás

Elkészült a vádirat a Bács-Kiskun Megyei Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek - kiskunhalasi - Otthonának három ápolója ügyében.

Weborvos Archívum

Ismeretes, egy feljelentés nyomán kezdett vizsgálódni a rendőrség és az ügyészség a kiskunhalasi pszichiátriai otthonban. Két volt dolgozó azt állította, bűncselekményeket követnek el az intézményben az ápoltak sérelmére. Három férfi ellen merültek fel olyan adatok, melyek alapján szabadságuk korlátozása mellett folyt ellenük a nyomozás. A hatóságok hónapokon át vizsgálódtak az intézményben.

- Nagyon nehéz és speciális volt a vizsgálat, hiszen a sértettek beteg emberek, akik nem mindig vannak kihallgatható állapotban - mesélt a nyomozás körülményeiről Téglás Péter vezető ügyész, aki hozzátette: a hatóságok sok szálon elindultak, sok vádat, vádaskodást meghallgattak, melyek végül nem voltak meg-alapozhatóak.

A most elkészült vádirat súlyos bűncselekmények elkövetését rója fel az ápolóknak. Jelenleg mindhárom vádlott szabadlábon van. A nyári ítélkezési szünet után szeptemberben kezdődhet meg az ügy tárgyalása a Kiskunhalasi Városi Bíróságon.

Kövess minket!

Kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthona
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek