Árnyékminiszterek

Közzétéve: 2009. 09. 28. 11:06 -

• 3 perc olvasás

Számos önjelölt mászkál nagy késsel, hogy a többi önjelölt minisztert azonnal lemészárolja, amint feltűnik a színen.

Weborvos Archívum

Repa Imre, az Államreform Bizottság korábbi tagja a Fidesz logója alatt tart sajtótájékoztatót, és Rácz Jenővel, Gyurcsány Ferenc egykori miniszterével készít közös programot. Egészségpolitikusokat igazol balról a Fidesz? - kérdezgetik szakmai körökben. Bár többen szeretnék, sem Repából, sem Ráczból nem lesz fideszes miniszter - írja a Heti Válasz.


"Megkezdődött a zsilipelés" - mondta lapunknak a jelenségről a Fidesz egyik befolyásos egészségpolitikusa. Nemo kapitány tengeralattjáróin is így volt: nem lehetett búvárruhában a tengerből rögtön a Nautilusra kerülni. Előbb jött az átöltözés, a szivattyúzás, és csak szárazon léphettek be. Az egészségügyben nem kevesen "öltöznek át" mostanság; felismerték, hogy a következő években a Fideszen keresztül lehet majd pozíciók hoz jutni.

A közvélemény először akkor lepődött meg, amikor Rácz Jenő, az első Gyurcsány-kormány minisztere Orbán Viktorral és két volt tárcavezetőjével együtt fényképezkedett a veszprémi kórház kapujában. A múlt héten pedig Repa Imre kaposvári kórházigazgató, a Gyurcsány Ferenc bizalmi embereit tömörítő Államreform Bizottság korábbi tagja tartott fideszes háttér előtt sajtótájékoztatót.


Rácz és Repa jövő kedden áll elő a TEVA gyógyszergyár támogatásával készített programmal, melynek lényege, hogy megéri az egészségügybe pénzt fektetni, mert kamatostól viszszajön a gazdaságból. Az Egészségügyi Baráti Társaságban a volt szocialista miniszter mellett Repa Imre a legismertebb, aki októbertől a nagy vesztesek közé tartozik majd: kórházának tb-támogása 707 millióról 583-ra olvad. A kaposvári igazgató tekintélye amúgy is megingott a nyáron, amikor előbb félmillióra büntették a Kaposvári Egyetemet (ahol ő rektorhelyettesként dolgozik), mert nem különítették el a fizetős és a nem fizetős - magyarán várakozós - betegeket egymástól. Kaposvár akkor is a címlapokra került, amikor július elején hazaküldték az aznap műtétre behívott betegeket. A páciensek órákat ültek a folyosón, mintha akkor derült volna ki: nincs pénz az ellátásukra.


Repa korábban azzal szerzett hírnevet magának, hogy nem találta elég bátornak Molnár Lajos SZDSZ-es miniszter javaslatait; szerinte nem hat, hanem 60 kórházat kellett volna bezárni. Most a Somogy megyei önkormányzat fideszes elnökével tart sajtótájékoztatót az ellenzéki párt Új irány feliratú pulpitusa mögött. A közönség egy része tudni vélte, hogy ellenzéki támogatói révén Repa lesz a következő miniszter. A kaposvári igazgatót veszélyesen ügyes lobbistának tartják, mert az országos botrány ellenére kórházát régiós csúcsintézménnyé minősítették, vagyis elintézte, hogy Pécstől 60 kilométerre 12 milliárdért - feleslegesen - egy másik megakórház is felépüljön.

A két kórházigazgató által támogatott tanulmánynak semmi köze a Fideszhez, azon kívül, hogy a szöveget valóban átadták több ellenzéki vezetőnek is. (Ahogy értesüléseink szerint Bajnai Gordonhoz is eljuttatták.) Molnár Ágnes, a Fidesz szakpolitikusa, országgyűlési képviselője szerint még cáfolni sem érdemes az ilyen híreszteléseket, mert mindez csak azt jelzi: akkora a baj, hogy immár az SZDSZ-es és az MSZP-s kórházigazgatók is harcolnak ellene. "A pártnak kiváló egészségügyi stratégái vannak, és továbbra is az ő munkájukra számítunk" - fogalmazott a képviselő. Ám fontosnak tartja, hogy a helyi kórházvezetőknek a megyei önkormányzatok elnökeivel együtt tájékoztatniuk kell a lakosságot arról, milyen következményei lesznek az októberi pénzkivonásnak.

Feltűnő az is, hogy a Repát támogató társaságnak egyetlen jobboldali tagja sincs. Rózsa András annyiban lóg ki közülük, hogy a TEVA vezérigazgatója számos fideszes egészségügyi szakértőnek "menedéket", vagyis állást adott a szocialista érában. A társaság többi tagja Gyurcsány Ferenchez kötődik. Gyurcsány minisztere, Gyurcsány reformembere (vagyis Rácz és Repa) mellett a Gyurcsány-féle Perfekt Kft. két egykori tagja (Szepesi András és Kató Gábor) alkotja. A Fideszben azért is fogadják mosolyogva a történteket, mert még az sem tudható, lesz-e 2010-től önálló egészségügyi minisztérium. Ha megnyerik a választást, legalább ekkora esélye van annak, hogy egy több társadalompolitikai területet összefogó csúcsminisztérium jön létre, amit egy profi politikus, és nem a szakma világából érkező, politikailag súlytalan személy irányítana.


"Számos önjelölt mászkál nagy késsel, hogy a többi önjelölt minisztert azonnal lemészárolja, amint feltűnik a színen" - érzékeltette a helyzetet egyik forrásunk. A Fidesz vezetésében, okulva a korábbi belső egészségügyi konfliktusoktól, úgy tartják, a csúcsminisztérium létrehozása mellett szól, hogy ilyenfajta tülekedés aligha lenne az egyes szakterületeket irányító államtitkári tisztségért.

Kövess minket!

egészségügyi miniszter
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek