Átvilágították a főváros mind a tizenkét kórházát

Közzétéve: 2009. 05. 22. 08:10 -

• 4 perc olvasás

Részletesen átvilágították a fővárosi fenntartású egészségügyi ellátórendszert alkotó 12 kórház működését.

Weborvos Archívum

Ez jelentős előrelépés ahhoz, hogy az önkormányzat konkrét javaslatokat dolgozhasson ki az intézményhálózat jövendő átalakítására - közölte a humán várospolitikai főpolgármester-helyettes. Horváth Csaba elmondta: ezzel befejezéséhez közeledik az egészségügyi ellátás színvonalát növelő, a működést pedig takarékosabbá és versenyképesebbé tevő Budapesti Egészségügyi Modell (BEM) kidolgozása.

A koncepció több részfeladata közül márciusra elkészült az új Fővárosi Egészségpolitikai Koncepció, amely a budapestiek egészségi állapotának javítása érdekében középtávú lépéseket foglalt össze. A napokban a szakemberek befejezték a kórházak átvilágítását, ennek alapján készül a BEM egyik legfontosabb fejezetét jelentő részletes helyzetelemzés. A munka alaposságát és nagyságát jelzi a szocialista főpolgármester-helyettes szerint, hogy a 2500 oldalas elemzés 9 szakterületen minden létező szempontból megvizsgálta a kórházak működését. így többek között górcső alá vették a működési és tárgyi feltételeket, külön vizsgálva az ingatlan-, illetve a gyógyítóeszköz-ellátottságot, a személyi és szakmai feltételeket, az eszköz- és közbeszerzéseket, valamint a gazdálkodás körülményeit. A főváros így most valóban tisztában van azzal, hogy milyen hatalmas gyógyítókapacitással tudja szolgálni a budapestiek egészségét - vont mérleget Horváth.

A rendszer méreteit jelzi, hogy a fővárosi kórházakban jelenleg 6387 aktív, vagyis gyógyító és 4406 krónikuságy van. Az intézményekben 14 580 ember dolgozik, köztük 2250 szakorvos és 8110 szakápoló. Az intézmények tavaly összesen 87,6 milliárd forint bevételt könyvelhettek el, ebből 79 milliárd volt az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól (OEP) származó, közvetlen forrás. A bevételeket némileg meghaladóan, 93,4 milliárd forintot tettek ki a kiadások, az intézmények tartozása pedig 5,4 milliárd forint volt. A tucatnyi kórház összesen mintegy 90 telephelyen fellelhető ingatlanvagyona 129 milliárd forintot ér, míg eszközeik értéke ennél is többet. Erre a hatalmas ellátórendszerre a prognózis szerint a következő 15 évben fokozott terhet ró, hogy csökkenő népesség mellett öregszik Budapest lakossága, amelynek egészségi állapota ráadásul rosszabb az európai mutatóknál. A javulás érdekében a BEM részletein dolgozó szakmai csoport feladata ezután az lesz, hogy olyan, a rendszer korszerűsítését célzó, konkrét javaslatokat tegyen, melyekről akár a nyáron döntést hozhat a fővárosi közgyűlés.

Horváth Csaba kifejtette, hogy fokozatos átalakítást terveznek, az új modell a lépcsőzetes átalakításra épül, s nem sérülhet a szolgáltatás, a betegellátás minősége. Sőt elvárás, hogy a szakértők javasoljanak olyan lépéseket, amelyek kis ráfordítással azonnali szolgáltatásszínvonal-növekedést hoznak már ebben az évben. Ilyen lehet a betegtájékoztatás javítása, képzési programok a szakápolóknak, továbbá a betegelégedettség-mérés kidolgozása. Költségcsökkentésre is szükség lesz: ilyen lehet a kórházakban alkalmazott egységes gyógyszerlista vagy a takarékosabb üzemeltetés. Ezek azonban csak az első lépések: a koncepció tizenöt éves távlatban látja érdemben javíthatónak a fővárosi egészségügyi ellátást. Ennek érdekében javasolja a prevenció erősítését egy évi 250 millió forintos alappal, továbbá a sürgősségi ellátás fejlesztését és a kórházak ellátási területének összevonását, az intézmények működésének „csoportszintű optimalizálását".

Ez utóbbi fogalom takarja a korábbi kórházholding-elképzelést, amely időközben úgy „puhult fel", hogy a tavaly létrehozott Fővárosi Egészségközpont Zrt. az év második felében mégsem veszi át a kft.-kké átalakított kórházak feladat- és hatásköreinek jelentős részét, viszont feladata lesz az elektronikus taj-kártya budapesti bevezetése, valamint a kórházak informatikai, kontrolling és közbeszerzési tevékenységeinek összefogása. Az intézmények így 2010 végéig biztosan megőrzik jogi és szervezeti önállóságukat, a dolgozók pedig közalkalmazotti státusukat. A BEM terveit ugyanis - részben a fővárosi MSZP-SZDSZ-koalíció vitái, illetve az előkészítés egyéves csúszása miatt - ma már nem egyben, hanem ajánlásként a következő ciklusra is áthúzódva, több lépcsőben valósítanák meg.

A későbbiekben - politikai és szakmai döntések nyomán – majd össze lehet vonni a kórházak bizonyos feladatait, gyógyító, illetve diagnosztikai tevékenységeket, melyeket egy helyen egyszerűbb és olcsóbb ellátni. Kórházbezárásról nincs szó, az ellátás színvonalának növeléséről annál inkább. Jelenleg például az intézményekben használt műszerek átlagéletkora a kívánatos 6-tal szemben 13 év, és míg csak a szinten tartáshoz évi 2,5 milliárdért kellene új eszközöket venni, az idén erre csak egymilliárd forint várható. Az új modell megteremtheti viszont annak a lehetőségét, hogy 6 év alatt 60 milliárd forint fejlesztési forrást vonjanak be a rendszerbe.

Az eddig külön kezelt feladatok „központosítása" máris évi 2-4 milliárd forint megtakarítást jelent. Ez akár elegendő lehet egy 10-15 milliárd forintos hitel finanszírozásához, amiből komfortosíthatnák az intézményeket, illetve műszerek pótlására is jutna belőle. A teljes átalakítás pedig hozhatna a 90 milliárdhoz képest évi 8-10 milliárdos megtakarítást, a többi között azzal, hogy az akár több ezer négyzetméternyi felszabaduló ingatlanterületet bérbe adnák, illetve egy részüket értékesítenék.

Kövess minket!

Budapest Modell - BEM
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek