Az állam vagy egy befektető?

Közzétéve: 2010. 07. 15. 08:14 -

• 2 perc olvasás

Két irányban kezd tárgyalásokat Szigetvár Önkormányzata a kórház helyzetének rendezésére.

Weborvos Archívum

A legutóbbi képviselő-testületi ülésen a kórházi adósságállomány kezelésére megoldási lehetőséget nyújtó két javaslatról is tárgyaltak a képviselők, annak ellenére, hogy az ülés eredeti napirendjén nem is szerepelt kórházi előterjesztés.

A rendkívüli sürgősség azért volt szükséges, mert Kovács Róbert, a Szigetvári Egészségügyi Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója ütemezési tervet nyújtott be, amelyről az ülést megelőző napon már tárgyalt az adósságrendezési bizottság is. Kovács Róbert elmondta, hogy a javaslat kidolgozása azért vált szükségessé, mert a kórház már második éve súlyosan veszteséges, így elkerülhetetlen, hogy a tulajdonos önkormányzat 168 millió forintos tőkevisszapótlással mérsékelje az egészségügyi intézmény eladósodottságát.

Elhangzott, hogy az intézmény 2009. évi mérleg szerinti teljes adósságállománya 217 millió 815 ezer forint. A javaslat lényege, hogy befektetői pénz bevonásával mentesítenék az önkormányzatot a tőkevisszapótlás kötelezettségétől.

Mint dr. Rodek Gyula alpolgármester, a kórház főorvosa elmondta, a korábbi tenderen is résztvevő Medicalinvestment érdeklődik is a felkínált 49 százalékos üzletrész iránt, gyors döntés esetén rövid idő alatt megoldódhatna a külső befektető bevonása.

A Fidesz helyi szervezete ugyanakkor azt javasolta, hogy szülessen határozat a kórház állami kezelésbe adásáról, és a tárgyalásokhoz három tagból álló delegációt jelöljön ki a képviselő-testület.

Mindezek előzménye, hogy a Fidesz helyi szervezete az adósságrendezés alatt álló város helyzetére hivatkozva megkereste a szakminisztériumot, amely önkormányzati határozatot kért az ügyben, és egyeztetést javasolt az átadáshoz szükséges megállapodás részleteiről.

Az önkormányzat döntése értelmében végül mindkét javaslat mentén elindul a város, a minisztériummal történő tárgyalásokhoz létrehozták egy  háromtagú delegációt.

Kövess minket!

szigetvári kórház
Weborvos
Weborvos

Kapcsolódó cikkek