Az egészségügy átverésére készül a Fidesz
Közzétéve: 2010. 10. 14. 08:16 -
• 1 perc olvasásKözzétéve: 2010. 10. 14. 08:16 -
• 1 perc olvasás
Nem sikerűlt választ kapni arra, hogy valóban megrövidíti-e a jövő évi egészségügyi büdzsét az Orbán-kormány.

A pénzügyi kormányzat költségvetési körirata szerint mintegy 23 milliárd forinttal jutna kevesebb az egészségügyre 2011-ben, mint amennyi az idei büdzsében szerepelt. Információk szerint, míg ebben az évben 1470 milliárd forint áll rendelkezésre az egészségügyi ellátórendszer működtetésére, addig jövőre elvesznek az amúgy is kritikus helyzetben tengődő ellátórendszertől. Úgy tudni, a Szócska Miklós által vezetett egészségügyi államtitkárság minimum az idei őszszeg reálértékét tartaná elfogadhatónak az ágazat számára. Ez azonban több tízmilliárddal nagyobb összeget jelentene, mint a Fidesz-KDNP által korábban kifogásolt idei költségvetési keret.
Tavaly szeptemberben a Fidesz közölte: a 2010-es egészségügyi költségvetéssel a Bajnai-kormány "aktív eutanáziát" folytat a magyar embereken. Pesti Imre, a párt szakpolitikusa akkor azt mondta: egyetlen megoldás a büdzsé visszavonása és a kormány azonnali távozása. Pesti egyébként több fideszes politikustársával egyetemben többször is ígéretet tett arra, hogy "a Fidesz hatalomra kerülésének esetén megmentik" az egészségügyet.
Ugyancsak Pesti Imre a Fidesz választási programjában kiemelte: "Vizitdíjra és kórházi napidíjra nincs szükség." Hogy változott-e a kormánypártok vélekedése a kérdésről, nem tudni, az azonban érdekes, hogy a napokban a Magyar Nemzet már arról írt, az egészségügy a politikai viták foglya. Egy felmérésre hivatkozva arról számoltak be: a döntéshozók megítélése szerint a mai orvosi elit akadályozza a változásokat, pedig sokuk szerint kórházbezárásokra és vizitdíjra igenis szükség lenne - írja a lap.
Kövess minket!
facebookKapcsolódó cikkek